Kosár: hiányzott egy igazi vezér az U20-as női válogatottból az Eb-n


Mint arról beszámoltunk, a sorsdöntő helyosztón a magyar csapat nyolc ponttal kikapott a montenegróiaktól, így a 14. helyen fejezte be litvániai U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságot, és
a három kieső egyikeként búcsúzni kényszerült az A-divízió 16 csapatos elitmezőnyétől.
A válogatott összességében három győzelemmel és négy vereséggel zárta a tornát, ugyanakkor a négy elveszített meccsből csupán a németek elleni csoportmeccsen nem volt a mieinknek reális esélye a győzelemre. A nyolcaddöntőben a lengyelektől, illetve a 9-16. helyért zajló helyosztók első körében a házigazda litvánoktól egyaránt három ponttal kapott ki, míg a már említett montenegróiak elleni meccsen 18 pontos előnyből szenvedett végül vereséget a magyar együttes. (A három győztes találkozón a válogatott a csoportkörben az izraelieket és a szerbeket verte, majd a helyosztókon ismét felülmúlta a szerb gárdát.)
Sajnos azt kell mondjam, hogy az nem lehet a véletlen műve, hogy minden szoros meccsből a végjátékokban mi jöttünk ki rosszabbul
– kezdte értékelését Tursics Krisztián szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Hiányzott egy olyasfajta személyiség, vezéregyéniség a csapatból, aki a kiélezett szituációkban a társaság élére tud állni, és túllendíti a csapatot a hullámvölgyön. A többi válogatottban pedig szinte mindenütt volt ilyen játékos, és a ki-ki meccseket általában ezek a típusú karakterek döntik el. A kulcspillanatokban mi rendkívül szenvedtünk a kosárszerzés terén. Az volt a jellemző, hogy ezekben a helyzetekben kicsit megijedtünk saját magunktól, és a felelősséget igyekeztük áttolni valaki másra, emiatt a mérkőzéseket nagyon nehezen tudtuk lezárni, és győzelemmel befejezni.
Ez a jelenség kicsit intő jel lehet tágabb kontextusban is, a teljes hazai utánpótlás-nevelésünkre vetítve. Fontos, hogy már a legfiatalabb korosztályokban olyan mentalitású, olyan személyiségű játékosokat válasszunk ki és neveljünk, akik képesek magukra vállalni a vezérszerepet a kiélezett helyzetekben is.
Legalább egy ilyen játékos nálunk most nagyon hiányzott. A térdsérülése miatt az Eb-ről hiányzó Toman Petra éppen ilyen karakter lehetett volna, mind az egyéni képességei, mind a mentalitása alapján, de rá nem számíthattunk ezen a tornán. Emellett hiányzott a kiegyensúlyozottság is a teljesítményünkből, és a szakmai stáb tagjaiként mi edzők sem tudtuk, hogy az adott napon melyik arcát fogja mutatni a csapat, ráadásul a formánk sokszor mérkőzésen belül is hullámzott, így edzőként belenyúlni a meccsbe, változtatni is nehéz feladat volt.”
A kiesés egyébként azért is lehet különösen fájó, mivel magyar korosztályos leányválogatott legutoljára nyolc évvel ezelőtt, 2016-ban szerepelt a B-divízióban, azóta egészen mostanáig az U20-as, az U18-as és az U16-os nemzeti együttesünk is stabilan őrizte tagságát az elitben.
Mindent egybevéve, annyira kiegyensúlyozott volt a mezőny, hogy a nüanszok döntöttek a hatodik helytől egészen az utolsó helyig.
Láthattuk, hogy a végül hatodik lengyelek ellen karnyújtásnyira voltunk a negyeddöntőbe kerüléstől, majd a legvégén aztán a kiesés elkerülése ellen kellett játszanunk. Mint már említettem, rendkívül tanulságos Európa-bajnokságon vagyunk túl. Nemcsak számunkra, a szakmai stáb tagjainak és a játékosoknak, hanem mindenkinek, aki az utánpótlás-nevelésben dolgozik. Muszáj elgondolkoznunk azon is, hogy egy bizonyos szint felett már milyen területeken és miként képezzük, fejlesszük a játékosokat, illetve mit csinálhatnánk másként vagy jobban.”
Aho Tyra, Baa Dominika, Bajzáth Lili, Gelei Karola, Gyöngyösi Janka, Holcz Rebeka, Katona Boglárka, Laczkó Sára, Oláh Fruzsina, Strausz Edina, Takács Dorina és Zsámár Panna.
A szakmai stáb tagjai:
Tursics Krisztián vezetőedző, Szentpáli Gergő és Meszler Balázs másodedzők, Sebestyén Balázs erőnléti edző, Békési Ádám gyógytornász-fizioterapeuta, Vincze Viktória technikai vezető.
(Kiemelt kép forrása: FIBA.Basketball)









