Kézilabda: intenzív év előtt a junior férfiválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.23. 17:57
null
A junior férfi kézilabda Eb-n a 12. helyen záró magyar válogatott szövetségi edzőjét, Sótonyi Lászlót kérdeztük a kontinensviadal után.

Az esemény előtt kijelölt célt, vagyis a legjobb nyolc közé jutást nem érte el a Szlovéniában megrendezett junior férfi kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott, amely a korábbiakhoz képest megváltoztatott lebonyolítás miatt (24 csapatosra bővült a mezőny, így a hat csoportelső mellett a két legjobb mérleggel záró második jutott a felsőházi középdöntőbe) a 9-16. helyért folytathatta, miután a kvartettjében két győzelemmel és egy, a norvégok elleni három gólos vereséggel a második helyen zárt.

Az alsóházi középdöntő után az együttes kiharcolta, hogy a 9-12. pozícióért folytassa, ám végül az észak-macedónokkal és a horvátokkal sem bírt, így tizenkettedikként zárta az Európa-bajnokságot.

„Hullámvasútszerűnek nem nevezném a teljesítményünket, inkább különvenném az első hat mérkőzést: a csoportkörben és a középdöntőben szépen szerepelt a csapat, míg az utolsó két összecsapásunkon már húzóemberek hiányoztak a keretből, akik a vázunkat alkották – mondja Sótonyi László szövetségi edző. – Sportemberként nyerni akarunk, de az utánpótlás esetében szakmailag azt kell nézni, hogy a jövőben a felnőttválogatottnak minél több játékost adjunk majd; az egyéni fejlődésre koncentrálunk.”

A válogatottnak most pihenő következik, a stáb és a kézilabdázók az ősszel folytatják majd a munkát, jövő nyáron pedig érkezik az utolsó korosztályos állomás, a junior-világbajnokság.

„Az Eb mindig fontos erőfelmérő, az újonnan megkapott korosztállyal először megyünk együtt világversenyre, míg a vébén az derül ki, hogy az utánpótláskor utolsó szakaszán mennyit tudtak fejlődni.

– ezt láthattuk az előző juniorok esetében, akik az ötödik helyet javították meg a másodikra. A csapatunk szinte minden felkészülési mérkőzésén kikapott, amikor Eb-résztvevő ellenféllel találkozott, de még olyanon is, amikor nem olyan együttessel. Többször is mentálisan omlott össze, ehhez képest ezen az Eb-n – annak ellenére, hogy a szerencsétlen lebonyolítás miatt nem jutottunk tovább a csoportból – az első hat meccsen taktikailag fegyelmezett, mentálisa stabil, többször nehéz helyzetből felálló válogatott képét mutatta. Láthattunk jó egyéni teljesítményeket, többen is sokat fejlődtek az elmúlt időszakban, ami biztató a jövőre nézve. Irreálisan többet akartunk kihozni ebből a tornából, az előzetes cél felállítása ezt jelzi. Rengeteg munkát tettünk a felkészülésbe, és ugyanennyi áll még előttünk; intenzív év következik!”

(Kiemelt képünk forrása: Jan Gregorc/Rokometna zveza Slovenije)

Legfrissebb hírek

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
41 perce

EYOF: úszóink szkopjei szerencseszáma a 13-as

Utánpótlássport
2 órája

Kosár: ismét nyert nyert az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Röplabda: Dibusz Viktória teremben és homokon is remekel

Utánpótlássport
5 órája

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
22 órája

Kosár: győzelemmel kezdett az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Kajak-kenu: nyolc magyar érem az első döntős napon a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 19:14

Kosárlabda: sikeres szereplés és fájó befejezés az U19-es leány-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 17:53
Ezek is érdekelhetik