Kézi: elődöntőbe jutott a magyar csapat a serdülő leány nyílt Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 10:08
null
Szerdán is két mérkőzést játszottak a magyar lányok, az esti győzelmükkel pedig bejutottak a torna legjobb négy csapata közé.

Hétfőn és kedden két-két csoport-, szerdán pedig két középdöntős meccsen lépett pályára a serdülő leány kézilabda-válogatott a Svédországban zajló korosztályos nyílt Európa-bajnokságon.

A magyar lányok négyből négy győzelemmel kezdtek, szerdán viszont kikaptak a házigazda svédektől egy góllal, 22–21-re. Az esti mérkőzésükön a középdöntőben szintén csoportelsőként jutó franciákat múlták felül, 21–17 arányban, így

bejutottak a torna elődöntőjébe.

A legjobb négy között csütörtökön 13:30-kor lépnek pályára, Svájc válogatottja ellen, míg a másik ágon német-francia összecsapást rendeznek.

A program és az összes eredmény, jegyzőkönyvvel együtt ITT érhető el.

(Kiemelt képünk forrása: NEKA, archív)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: három Toman nővér, díszelőadás a miskolci Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Evezés: eredményes nyarat zárt a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
21 órája

Jégkorong: lerakta az alapokat az újjáalakuló U20-as válogatott

Utánpótlássport
23 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:17

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Vízilabda: a görögök ellen is nyert az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.19. 21:16

Úszás: Jackl Vivien hetedik lett 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2025.08.19. 19:26
Ezek is érdekelhetik