Cselgáncs: jól szerepeltek a magyar fiatalok a szófiai ifjúsági Eb-n

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 18:51
null
Két bronzéremmel, illetve egy-egy ötödik és hetedik helyezéssel végeztek a magyar ifjúsági korú dzsúdósok a Szófiában rendezett korosztályos Európa-bajnokságon. Bíró Norbert szövetségi edző elégedetten értékelte a mieink szereplését.

Mint arról beszámoltunk, Kunyik Botond (55 kg; Tatabányai SC) és Jüttner Janka (52 kg; Budaörsi SC) révén két bronzérem volt a magyar cselgáncsozók termése a bulgáriai ifjúsági Eb-n. Ezenkívül a válogatott tagjai további két pontszerző helyezést is jegyeztek: Vas Mira (52 kg; UTE) az ötödik, Kis Levente (60 kg; Ledényi JI) a hetedik helyen zárt. Ezzel a Bíró Norbert és Bejczi Zsuzsanna szövetségi edző vezette küldöttség a 13. helyen végzett a nemzetek rangsorában.

– kezdte értékelését Bíró Norbert szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Minimális bosszúság csak amiatt maradhat bennünk, hogy az ötvenkét kilós lányok között nem sikerült végül mindkét versenyzőnknek is dobogóra állni. Vas Mira az elődöntőben sajnos nyerőnek tűnő pozícióból szenvedett vereséget. Orosz ellenfele a hosszabbításban már két intéssel állt, és ebben helyzetben a biztos győzelem érdekében célszerűbb lett volna rámenni a páros intésre, viszont ő dobni akart, ami megbosszulta magát. Ez egyrészről persze taktikai hiba, viszont ha Mira hosszú távú versenyzői felkészítését nézzük, akkor örülni kell neki, hogy minden helyzetben támadóan lép fel és dobni akar, hiszen mégiscsak a dobás a dzsúdósport lényege.

Ráadásul ezek után éppen Janka várt rá a bronzmeccsen, így biztossá vált, hogy a két magyar lány közül csak az egyik lehet érmes. Nem tehetünk szemrehányást egyiküknek sem, ilyen a versenyzés, ezek a helyzetek benne vannak a pakliban. Végül az egymás elleni meccsből Janka jött ki győztesként, és állhatott a dobogóra.”

A fiúkra áttérve Bíró Norbert a bronzérmet szerző Kunyik Botond emelte ki elsőként.

„Az egész versenynap során remekül, nagyon összeszedetten küzdött, méghozzá úgy, hogy kifejezetten nehéz útja volt a harmadik helyig. Mint már korábban is említettem, az elmúlt évek eltiltása után a mostani Eb-n az orosz és a fehérorosz versenyzők is visszatértek a mezőnybe, és Botond súlycsoportjában pedig négyen is szerepeltek közülük. Ami még tovább nehezítette a dolgot, hogy őket egyáltalán nem ismertük, mert az Európa-kupa-versenyeken nem találkoztunk velük.

Hozzá hasonlóan Kis Levente is jól szerepelt, erős ellenfeleket megverve szerzett értékes hetedik helyet. Ami az összképet illeti, az kifejezetten biztató, hogy a mostani csapat jó néhány tagja még jövőre is ifjúsági korú lesz, így például a bronzérmes Kunyik Botond és a döntőbe jutástól karnyújtásnyira lévő, végül ötödik helyen végző Vas Mira is, szóval az alapvetően örömteli, hogy már fiatalabbként ilyen jó teljesítményre képesek, és az élmezőnybe tartoznak a saját súlycsoportjukban.”

A korosztály legjobbjai legközelebb augusztus végén a perui Limában rendezendő ifjúsági világbajnokságon bizonyíthatnak.

(Kiemelt képen: Kunyik Botond (kékben) Forrás: EJU)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik