Babos Csaba: A végén úgyis az elszántság és az alázat dönt

Minden sportágban szükség van a szülői támogatásra, az anyagi áldozatvállalásra, és ez a teniszre különösen igaz, hiszen alapvetően drága sportág annak számára, aki igazán magas szinten szeretné űzni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy sokat javult a helyzet ezen a téren, mivel a látvány-csapatsportágak mellett már a tenisz is jelentős támogatásban részesül az utóbbi időben, így ha egy gyerek (vagy a szülője) úgy dönt, hogy teniszezni szeretne, a „belépési korlát” is valamivel alacsonyabbra került.

A szövetség például már 10-12 éveseknek tehetséggondozó programot hirdet, amelynek keretében mind az edzéslehetőségekben, mind a versenyeztetésben igyekszik extra segítséget nyújtani. Továbbá az utánpótlásban jól dolgozó klubedzőket anyagilag is támogatja a szövetség. Eközben egyre jobbak az egyesületi körülmények is, nem csupán csak úgy lehet eredményt elérni, hogy valaki privát edzőt fogad, és egyedül készül. És az egyéni szponzoráció is mindinkább jelen van, akár már utánpótláskorban is. Mindezek alapján napjainkban már sokkal inkább nyitva áll a kapu az ígéretes fiatalok előtt ahhoz, hogy egy napon profikká váljanak.

A nagyvilágban járva számos helyen megfordultam a tenisznek köszönhetően, és számomra az ausztrál szövetség hozzáállása volt a legrokonszenvesebb:

Noha az ausztrál szövetség rendkívül gazdag, még a szupertehetségeiknek sem biztosítanak mindent. Azt vallom, egy játékos pályafutásának három lábon kell állnia. Az első pillér a szülőké, akik a pénzügyi támogatás mellett motiválják a gyereket, illetve el tudják ültetni az elkötelezettséget, az elhivatottságot is a fiatalban. Merthogy többnyire olyan gyerekek kezdenek el teniszezni, akiknek a szülei is rajonganak ezért a sportágért. A második pillért az egyesületi háttér alkotja, és csak az után jön a képbe a szövetségi támogatás (harmadik pillér), amikor valaki már eléri a megfelelő nívót.

Hogy saját példával éljek, mi sem voltunk gazdagok, én egyszerű vidéki teniszedzőként kezdtem Sopronban a karrieremet.

Kiválasztottam az ügyes gyerekeket, akiket – azt gondolom, hogy akkor, különösen a mai óradíjakkal összehasonlítva, megfizethető áron – edzettem és versenyeztettem a hazai meg a nemzetközi porondon egyaránt. Az egész életemet a tenisz töltötte ki, mindent annak rendeltem alá, hogy a fiatalok fejlődjenek, fokról fokra haladjanak feljebb és feljebb. Idővel aztán felfigyeltek a játékosaimra, akik bekerültek a hazai kiemelt tehetségek körébe.

Ha beszélhetünk is kontraszelekcióról, akkor most már nem okvetlenül az anyagi helyzet jelent problémát, hanem az a tény, hogy a tenisz viszonylag hátul foglal helyet a rangsorban, különösen az úgynevezett taós sportágakkal összevetve. Ha egy teniszedző bemegy az iskolába, és toborozni szeretne, akkor az első vonalból, vagyis a legjobb képességű gyerekek közül nem igazán van lehetősége válogatni, mert a többségük már elkötelezett valamelyik másik sportág mellett.

Mindkét lányomat, Timit és Zsuzsát is sikerült eljuttatnom a nemzetközi élmezőnyig, majd az elmúlt években a szövetség alkalmazásában dolgoztam válogatottedzőként, szövetségi kapitányként – azt mondhatom tehát, hogy a hazai és nemzetközi teniszélet teljes spektrumára van rálátásom.

Természetesen sok esetben áldozatokat kell hozniuk a családoknak, de a legvégén úgyis mindig az elszántságon, az eltökéltségen és a munka iránti alázaton múlik, hogy ki mire viheti a pályafutása során.

Babos Csaba
a Rába ETO Győr SE teniszedzője, korábbi Billie Jean King-kupa-válogatott kapitány

(Kiemelt képünkön: Babos Csaba Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)