Asztalitenisz: Lei Balázs a bronzzal elérte a célját az ifjúsági Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 09:05
null
A magyar fiú asztaliteniszezők egyedüliként Lei Balázsnak sikerült érmet nyernie az malmői korosztályos Európa-bajnokságon, miután a szlovákiai Árpás Sámuel oldalán az elődöntőig jutott az ifjúságiak páros versenyében.

Mint arról beszámoltunk, két bronzéremmel fejezték be szereplésüket a magyar fiatalok a svédországi ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon. A fiatalabb korosztályban leány párosban harmadikként végző Barcsai Sophie és Dohóczki Nóra sikere mellett az ifjúsági fiúk között úgyszintén párosban örülhettünk magyar érmesnek, miután

Lei Balázs és a szlovákiai Árpás Sámuel duója szintén az elődöntőig jutott.

A két évvel ezelőtt serdülő-világbajnoki címet szerző magyar-szlovák egység a döntőbe jutásért a francia Flavien Coton, Nathan Lam duóval találkozott, és már 2:0-ra is vezetett a szetteket tekintve, mi több, Leiék meccslabdákig is eljutottak. Végül azonban az ellenfél 16:14-re megnyerte a harmadik játszmát, és a mérkőzést is megfordította, így Balázséknak be kellett érniük a harmadik hellyel.

Alapvetően örülök a bronznak, mert az Eb előtt az éremszerzést tűztem ki célul, és végül ezt sikerült is elérnem 

– mondta a soltvadkerti játékos az Utánpótlássportnak. – Egyesben most nem jött ki a lépés, a legjobb harminckettő között búcsúztam a spanyol Berzosával szemben, így a legvégén már csak a párosra fókuszálhattam egyetlen versenyszámként. Valamiért most az egyest nem igazán tudtam élvezni. Nyögvenyelősen is indult, ugyanis az első körben rögtön 0:3-ról kellett felállnom az izraeli srác ellen. Ezután az olasz fiút még megvertem, de a spanyol sajnos megállított, pedig a sorsolás egészen kedvező volt, egy jobb szereplés is benne lehetett volna ebben egyesben.

Furcsa módon egyébként rám az a jellemző, hogy ha egyesben kiesek, utána párosban már sokkal lazábban pingpongozok, és ez most így is történt.

A páros verseny negyeddöntőjében a német kettős ellen játszottunk, és szoros, ötjátszmás vívtunk velük. Nekem is kifejezetten jól ment a játék, igazából nem görcsöltem rá, és ez a hozzáállás végül meg is hozta a győzelmet."

Majd másnap jött a már említett elődöntő a franciákkal szemben.

„Rendkívül sajnálom ezt a meccset, mert kétszettes előnyben voltunk, ráadásul négy meccslabdánk is akadt a harmadik játszmában. Ezek közül sajnos egyiket sem tudtuk kihasználni, az ellenfél szépített, majd villámgyorsan egyenlített 2:2-re, sőt az ötödik felvonásban már 9:1-re vezetett, amikor is szinte hihetetlen módon, sorozatban nyolc pontot nyertünk. Visszajöttünk 9:9-re, de végül hiába, mert aztán 11:9-re alulmaradtunk. Igazi hullámvasút volt ez a mérkőzés. Talán kicsit megremegtünk, én is, illetve a partnerem is gyengébben játszott a kulcspillanatokban.

Nyilván ez a része bosszant, ugyanakkor azzal, hogy dobogóra állhattam, elértem a célomat az Eb-n, és ennek nagyon örülök.

(Kiemelt képen: Lei Balázs (középen) és Árpás Sámuel Forrás: ETTU)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
3 órája

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
16 órája

Úszás: az állatvédelem jegyében is versenyeztek Egerben

Utánpótlássport
19 órája

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Sportlövészet: kezdődik Eszéken a 10 méteres junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.03.02. 20:01

Atlétika: Pandur Huba 43 éves U18-as országos csúcsot döntött meg

Utánpótlássport
2025.03.02. 19:01

Vívás: junior Eb-ezüstérmes a női párbajtőrcsapat

Utánpótlássport
2025.03.02. 17:16
Ezek is érdekelhetik