A hónap utánpótlásedzője: Martinkó Gábor kenutréneré a júniusi díj

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.30. 15:52
null
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője júniusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Martinkó Gábor kenutréneré lett.

A díj harmadik évadának tizedik kiírásában Bökfi János súlyemelő-, Martinkó Gábor kenu- és Szilágyi Zoltán kézilabdaedző volt a három jelölt. A kuratórium döntése alapján a júniusi elismerést – és az azzal járó 250 ezer forintot – az UTE kenuedzője vehette át.

A 66 esztendős Martinkó az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején felnőttválogatott versenyző volt, közben, 1980-ban szerezte meg a középfokú edzői képesítést, trénerként azonban csak 2006-ban kezdett el dolgozni. Az UTE szakosztályában a legfiatalabbak képzésével kezdte, majd fokozatosan egyre idősebbekkel foglalkozott, jelenleg jórészt felnőttkenusokat készít fel; közéjük tartoznak az U23-as korosztály képviselői.

A sprint- és a maratoni szakágban számos világbajnokot és vb-érmest nevelt, köztük Szabó Kristófot, Lakatos Zsanettet, Dóri Bencét, Kövér Mártont, Fekete Ádámot és a jelenlegi utánpótlás kenu szövetségi kapitányt, ifjabb Foltán Lászlót is hosszú időn át edzette. A felnőtt-vb-bronzérmes Korisánszky Dáviddal most is együtt dolgozik, miképpen a felnőtt Eb-második Horányi Dórával, illetve Csorba Zsófiával és Opavszky Rékával is – ők egyaránt U23-as és ifjúsági világbajnokok.

Tanítványai közül tehát sokan az utánpótlásban és a felnőttek között is eredményesek tudtak lenni, ahogyan Martinkó mondja: „Összességében nagyjából tizenöt-húsz világbajnoki címnél tartanak az általam felkészített kenusok.”

Júniusban, az év első korosztályos világversenyén,

a pozsonyi U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságon az UTE kenusai közül Martinkó Gábor tanítványai három arany- és két bronzéremmel zártak.

Az U23-asok között Horányi Dóra C1 500 méteren első, C1 200-on pedig második lett, míg az Opavszky Réka, Csorba Zsófia kettes a 200 és az 500 métert is megnyerte. Mitropoulos Iliász az ifjúságiak között szerzett ezüstérmet párosban; őt Martinkó a kollégájával, Schmidt Dániellel együtt készítette fel.

Különlegeség, hogy Martinkó tanítványai a júniusi sikerek után júliusban is taroltak: a Bulgáriában megrendezett korosztályos világbajnokságon az UTE kenusai összesen hat érmet szereztek, többet közülük olimpiai számban. Opavszky Réka ráadásul a medálhalmozó magyar válogatott legeredményesebb tagja lett.

A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Molnár Zoltán elnök, a Porsche Hungariát Bognár Tamás kommunikációs vezető, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük a már említett ifjabb Foltán László, a kenuutánpótlás szövetségi kapitánya és Doma Gergő, az UTE kajak-kenu-szakosztályának vezetője méltatta a díjazottat, továbbá ott volt Martinkó klasszis tanítványa, Horányi Dóra is.

Molnár Zoltán olyan szakembernek nevezte Martinkót, aki

a versenyzői és az edzőkollégái számára is igazi példakép,

míg Bognár Tamás az UTE szakosztályában zajló műhelymunka fontosságát emelte ki. Doma Gergő úgy fogalmazott, hálás a trénernek, egyben büszke rá, mert nemcsak nagyszerű versenyzőket, hanem értékes embereket is nevel.

Balról: Doma Gergő, Bruckner Gábor, Horányi Dóra, Martinkó Gábor, Foltán László, Molnár Zoltán és Bognár Tamás Fotó: Mura László

Foltán László elmondta, hogy rengeteg felejthetetlen emlék fűzi egykori mesteréhez, és hozzátette: „Meggyőződésem, hogy a már képzett versenylovak futtatásánál nehezebb feladat az azt megelőző felkészítés, márpedig Gábor ez utóbbiban is kiemelkedőt nyújt.”

Horányi Dóra – akinek öt éve irányítja az edzéseit Martinkó – annak a fontosságát emelte ki, hogy az UTE-ban baráti közösség jött létre edzője irányításával, és a társaság tagjait nem nyomasztja eredménykényszer. „Mindemellett vagy talán éppen ezért hatalmas tisztelet övezi a munkáját, és a versenyzői szinte második apukájukként tekintenek rá.”

A díjazott kijelentette: hatalmas megtiszteltetésnek tartja az elismerést, olyan motivációnak, amely az elkövetkező évekre ellátja őt energiával.

Ugyanakkor lényegesnek tartom azt is, hogy egészséges hierarchia uralkodjon a szakosztályban, amelynek alapja a kor és a teljesítmény. A cél, hogy a versenyzők jól érezzék magukat az edzéseken és folyamatosan fejlődjenek, miközben becsületes emberek válnak belőlük” – összegzett Martinkó Gábor, aki nem felejtett el köszönetet mondott tanítványai korábbi mestereinek, nevelőedzőinek is.

(Kiemelt képünkön, balról: Martinkó Gábor a díjjal Fotó: Mura László)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik