Vízilabda: „Szeretnénk, hogy a lányok elérjék a céljaikat”

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.21. 09:16
null
A hónap utánpótlásedzője májusi díját kiérdemlő vzilabdatrénerben, Áts Bertalanban a sportág és a gyerekek szeretete tartja életben a lelkesedést.

Mint arról beszámoltunk, Áts Bertalan az UVSE leány ifjúsági vízilabdacsapatának trénere nyerte el a A hónap utánpótlásedzője májusi díját. Az UVSE női vízilabdaszakágának szakmai igazgatójaként is tevékenykedő szakember az után kapta meg az elismerést, hogy csapata a legutóbbi idényben veretlen maradt, sőt a korosztályban több mint három éve nem talált legyőzőre.

Az UVSE májusban a bajnoki nyolcas fináléban magabiztosan hozta a meccseit, és az újabb aranyért az Egert múlta felül 21–10-re.  

„Nagy megtiszteltetés számomra ez a díj – mondta Áts Bertalan portálunknak. – Már húsz éve dolgozom utánpótlásedzőként, és az egyesületemen belül rengeteg dicséretet, kitüntetést kaptam, de országos szinten ez az eddigi legnagyobb elismerésem.

Az utánpótlás-nevelésben mindig is azt gondoltam az egyik legfontosabbnak, hogy a gyerekek őszintén szeressék a vízilabdát.

Legyen kedvük edzésre járni, élvezzék a mérkőzéseket, napról napra fejlődjenek, és testileg, valamint lelkileg is egészséges sportemberré váljanak. Mindehhez pedig elengedhetetlen a jó hangulatú, támogató baráti közeg. Amikor az UVSE 2008-ban megalakult, már akkor is arra törekedtünk, hogy ne csak csapatokat építsünk, hanem egy nagy családot is, amelyben az edzők szívvel-lélekkel nevelik a gyerekeket.”

Áts Bertalan mindig nagy átéléssel irányítja az UVSE-s lányokat Fotó: Palágyi Barbara

Az egykori kiváló kapus még a sikeres, aktív játékos-pályafutása közben, 23 évesen kezdett edzősködni. Kezdetben négy korosztályban az UTE tizenkét leányjátékosával foglalkozott; ebben a csapatban szerepelt az akkor 12 éves Keszthelyi Rita, a válogatott jelenlegi csapatkapitánya is. Az együttes az első edzőmérkőzését 18 góllal veszítette el a Honvéd ellen, négy évvel később azonban a klub megszerezte az első leány ifjúsági bajnoki címét. Az azóta eltelt bő másfél évtizedben 11 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérem az ificsapat bajnoki mérlege. A serdülők – akikkel a tréner az ifik mellett ugyanúgy foglalkozott – hasonlóan sikeresen teljesítenek.

„Bennem elsősorban nem a sikerek tartják életben a lelkesedést, hanem a vízilabda és a gyerekek szeretete. A sikerek mögött mindig rengeteg nagy mennyiségű és magas minőségű munka áll. A lányok nálunk sok áldozatot hoznak és alázatosan dolgoznak azért, hogy folyamatosan előre lépjenek egyénileg, valamint csapatban egyaránt. És mi is azt szeretnénk, hogy elérjék a céljaikat.

Az utánpótlás-nevelés eredményességét elsősorban nem az érmekben vagy a helyezésekben mérjük, mert azok csak visszajelzések arról, hogy az adott évben hogyan dolgoztunk.

Viszont az egyesületünknek az jelenti a legnagyobb sikerélményt, ha ezeket a lányokat később viszont látjuk a felnőttcsapatban, a korosztályos nemzeti együttesben, majd a női válogatottban.”

(Kiemelt képünkön: Áts Bertalan Fotó: Palágyi Barbara)

 

Legfrissebb hírek

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
4 órája

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
6 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
12 órája

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:42

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
Tegnap, 17:56

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.07. 21:16
Ezek is érdekelhetik