Vízilabda: a pofon és az érem sem maradt el az U16-os fiú-vb-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.25. 16:11
null
Juhász Zsolt szövetségi edző büszke az elődöntős vereség után a bronzmeccsen remekül teljesítő és vb-érmet szerző U16-os fiú vízilabda-válogatottra.

Mint arról beszámoltunk, az elődöntőben a spanyoloktól elszenvedett váratlanul sima, nyolcgólos vereség után hétfőn Montenegró fiataljai ellen játszott bronzmérkőzést az U16-os fiú vízilabda-válogatott a korosztály máltai világbajnokságán, és

a magyar csapat a 12–10-es sikerét követően felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A vb-bronzérmes U16-os válogatott Forrás: MVLSZ

Ez a korosztály Juhász Zsolt szövetségi edző vezetésével tavaly szerepelt először világversenyen, és akkor Podgoricában emlékezetes módon nyert U15-ös Európa-bajnokságot. Az együttes a múlt évben Montenegróban három váratlan vereséggel kezdte a tornát, ám az ott érvényben lévő lebonyolításnak köszönhetően a csoportbeli helyezés csupán rangsorolta a csapatokat, így nyolcaddöntős folytatást jelentett. A magyar fiúk az egyenes kieséses szakaszra megtáltosodtak, és egyre jobb formát mutatva bejutottak a fináléba, amelyben a házigazda montenegróiakat intézték el 10–8-cal, majd emelték magasba az Eb-serleget kalandos útjuk végén.

A mostani világbajnokság előtt több játékos hangsúlyozta, a csapat egyik legfőbb erénye, hogy bármilyen mélységű gödörből képes viszonylag gyorsan kikászálódni. Erre a tulajdonságra szüksége is volt a gárdának a spanyoloktól kapott 14–6-os vereség után.

– kezdte értékelését Juhász Zsolt. – Az idén is bebizonyítottuk, hogy nagyon jó, szépen játszó csapat vagyunk. A spanyolok elleni elődöntő első félidejében kicsúszott a kezünkből az irányítás, aztán a brutalitás miatt ítélt négyperces hátrány után nagyon szétnyílt a meccs. Ezzel együtt el kell ismernünk, hogy jelenleg a spanyolok a legjobbak a korosztályban, de nem aggódok, mert tudatos, alázatos munkával utol tudjuk érni őket. Egyébként, ha ellenük is úgy játszunk, mint a bronzmeccsen, akkor lett volna esélyünk a döntőbe jutásra.”

A döntőben a spanyolok az olaszoknak sem kegyelmeztek, és 18–6-os kiütéssel hódították el megérdemelten az Eb-serleget.

Rabb Benedek az U16-os Eb MVP-je Forrás: MVLSZ

A magyar csapatban több kiemelkedő teljesítmény is akadt, de élre kívánkozik a kontinenstorna MVP-jének választott Rabb Benedek produkciója. A KSI-ben edződő ígéret

a negyeddöntőben a szerbeknek 9 (!), az elődöntőben a spanyoloknak 3, a bronzmeccsen a montenegróiaknak 8 (!) gólt lőtt.

„Rabb Benedek nagyon tehetséges játékos, akinek most sokat kellett vállalnia támadásban, és ezt meg is tette, fantasztikus tornája volt – folytatta az edző. – Összességében az Eb-n a védekezésünk nagyjából úgy alakult, ahogyan szerettük volna, támadásban viszont lehet némi hiányérzetünk. Ebből a világversenyből is rengeteget tanultunk.

Büszke vagyok a fiúkra, hogy egy ilyen elődöntős pofon után talpra álltak! És ha az eddigi két világversenyünket egyben nézzük, akkor még mindig a mi mérlegünk a legjobb a korosztályban, mert a spanyolok a tavalyi Eb-n ötödikek lettek, mi pedig nyertünk.”

A vb-bronzérmes csapat
Kapusok: Horváth Levente (FTC), Fórián Brúnó (KSI)
Mezőnyjátékosok: Divják Dejan (Pécs), Jámbor Csaba (FTC), Farsang Aurél (FTC), Gedra Botond (Szeged), Hidasi Zétény (Szolnok), Kondor Zétény (OSC), Kovács Levente (UVSE), Kovács Mátyás (FTC), Pintér Noah (Honvéd) CSK., Rabb Benedek (KSI), Tigyi Ábel (Szolnok), Varga Benedek (Pécs), Varga Kean (FTC)

(Kiemelt képünkön: Juhász Zsolt Forrás: MVLSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik