Triatlon: feltöltődve várja a világversenyeket az utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 09:06
null
Tartalmas nyári szezon vár az utánpótláskorú triatlonosokra, amelyre Pocsai Balázzsal, a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetőjével tekintettünk előre.

Az emlékezetes 2023 után idén is bizonyítana a hazai triatlon-utánpótlás, amelynek nem lesz könnyű dolga, ha überelni akarja a tavalyi eredményeket. Az európai ranglistákon a legjobbak között végző juniorok közül többen felléptek az U23-asok közé, így igencsak kicserélődött idénre a keret, a fiatalok azonban nem jöttek zavarba az évad első korosztályos megméretésein.

Nemrég ugyanis elkezdődött a junior Európa-kupasorozat, amelyen már korábban is született magyar arany, a legutóbbi, Szerbiában megrendezett állomáson viszont „taroltak” az indulóink: a fiúk között Kropkó Márton, a lányoknál Szalai Fanni nyert, míg Trungel-Nagy Zalán bronzérmet szerzett, emellett pedig az egyes számú mixváltónk (Trungel-Nagy Zalán, Szobácsi Laura, Kropkó Márton, Pusztai Dóra) is felállhatott a dobogó tetejére, amelyet a kettes számú (Kendeh-Kirchknopf Sebestyén Pál, Baier Zsófia, Szűcs András, Fabók Eszter) követett a célban – kár, hogy a hivatalos eredmények közé egy nemzetből csak egy váltó eredményét számítják be.

„Caorléban volt az első állomás a juniorokkal, az ottani Európa-kupa mindig nagyon erős mezőnnyel bír, nehéz pályáról van szó, ráadásul viszonylag korai időpontban rendezik meg, ennek ellenére a lányok közül többen is bejutottak a döntőbe, megmutatták az erejüket – kezdi Pocsai Balázs, a Magyar Triatlon Szövetség utánpótlás-szakágvezetője. – A múlt hét végén a szerbiai Ezüst-tónál is találkoztunk erős riválisokkal, de a caorlei megméretéshez képest kevésbé volt erős a felhozatal, ettől függetlenül nagyon örömteli és biztató a három győzelmünk.

A mixváltóban sajnos egy nemzet csak egy csapatot indíthat, a többinek nem lesz hivatalosa az eredménye; a kettes számú egységünkben egy juniorkorú triatlonos mellett ifik alkották a négyest; ráadásul még serdülőket is tudtunk indítani. Mindenkit feltöltött ez a verseny, ez biztos!”

Az évad korosztályos világversenyeire még várni kell.

„Az ifjúsági Európa-bajnokságot eredetileg Litvániában rendezték volna meg, ám a háborús helyzet miatt végül törölték azt, pedig azzal kezdődött volna az utánpótlás-világversenyek sora. Szerencsére a nemzetközi szövetség új helyszínt és időpontot is talált a viadalnak, szeptember első felében – ugyanúgy, mint tavaly – a spanyolországi Banyolesben találkoznak majd az ifik a kontinensviadalon. Nagyon bizakodó vagyok az esemény kapcsán; a bajai országos bajnokság és a tiszaújvárosi junior Európa-kupa lesz a válogatójuk. Az U23-asok és a juniorok Európa-bajnokságát a törökországi Balikesirben rendezik meg augusztus első felében, míg a világbajnokságukra kell a legtöbbet várni, Malaga ad otthont a vébének októberben. Az U23-asok közé az év elején fellépett versenyzőink is megmutatták már a tudásukat a felnőttek között, top tízes eredményeket is hoztak az Európa-kupákon, ami biztató a jövőre nézve. Az emlegetett világversenyeken

(Kiemnelt képünkön, balról: Kropkó Márton, Szalai Fanni és Trungel-Nagy Zalán Forrás: MTSZ) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik