Ökölvívás: Európa-bajnokság előtt áll a juniorválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 17:29
null
A Tatai Olimpiai Központban készült az elmúlt napokban a junior ökölvívó-válogatott egy része, amely hamarosan kezd a korosztályos Európa-bajnokságon.

Világ- és Európa-bajnokságon is bizonyított tavaly a junior ökölvívó-válogatott, amely mindkét eseményről érmekkel tért haza. A korosztályos nemzeti csapat egy része azóta kicserélődött, a motiváció azonban nem változott: a fiatalok sikerre éhesen várják az év célversenyét, a Szarajevóban megrendezendő Eb-t, ám nem lesz könnyű dolguk, ha túl szeretnék szárnyalni a 2023-as eredményeket.

„Nagyon eredményes év volt a tavalyi, az Európa-bajnokságról négy, a vébéről két érmet is el tudtunk hozni. Ennek ellenére maradt bennem kis hiányérzet, hiszen az Eb-n a magyar fiúk közül senki sem tudott dobogóra állni – mondja Törteli Ferenc, a korosztályos válogatott vezetőedzője, aki 2024-gyel folytatta. – Minden év nehézkesen indul, fel kell venni a tempót az első hónapokban – ez viszonylag hamar sikerült is a fiataloknak, ez már a romániai Dracula Openen is megmutatkozott. Mostanra viszont

Az elmúlt hónapokban több fontos hazai versenyen is ringbe léptek a bokszolók, akik közül a fiúkkal a múlt héten Tatán edzőtáboroztunk, a lányok pedig nemzetközi eseményre utaztak.”

A Tatai Olimpiai Központban változatos edzésprogram várt a fiúkra, akik az olasz korosztályos válogatottal közösen is készültek, ráadásul

az olimpiára készülő három magyar ökölvívó is a helyszínen tréningezett.

„Plusz erőt adott a srácoknak, hogy az olimpiai keret is itt készült ezekben a napokban. Testközelből láthatták az edzéseiket, a sparringokat, ami külön külön motiválta őket.

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
18 perce

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
9 órája

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
20 órája

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:21

Asztalitenisz: Nagy Judit nyerte az U19-es évadnyitót

Utánpótlássport
Tegnap, 12:43

Vízilabda: a bronzért játszanak az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:51

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04
Ezek is érdekelhetik