Labdarúgás: Mamusits Patrik a Vasas első csapatában bizonyíthat

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.28. 09:00
null
A Vasas NB II-ben szereplő első csapatához csatlakozott Mamusits Patrik, az angyalföldiek 18 éves labdarúgója. Az Utánpótlássportnak adott interjújában elmondta, mit érzett, amikor megtudta, hogy a másodosztályban játszhat, hogyan készül az évadra és mi kell ahhoz, hogy meghívót kapjon a korosztályos válogatottba.

A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas szerződést hosszabbított a 18 éves Mamusits Patrikkal, akire a 2024/25-ös évadban már az első csapatban számítanak az angyalföldiek. Erről Nagy Miklós sportigazgató beszélt a klub honlapján; az interjúban elmondta, hogy sokat vár a fiatal játékostól:

„Felhoztuk a második csapatunkban tavasszal remeklő, egyik legjobb teljesítményt nyújtó 2005-ös Mamusits Patrikot, akinek bár élvonalbeli megkeresése is volt, 1+1 éves szerződést hosszabbítottunk vele a közelmúltban, mert komoly potenciált látunk benne.

A 2023/24-es évadban Mamusits a piros-kékek második számú, az NB III-ben szereplő együttesét erősítette. Az erősítés ebben az esetben nem csak szófordulat, ugyanis az ígéretes középpályás volt a csapat legeredményesebbje 8 góllal.

A fiatal futballista így nyilatkozott a harmadosztálybéli tapasztalatairól az Utánpótlássportnak:

„Korábban is játszottam felnőttbajnokságban a Vízművek BLSZ I-es csapatában, ezért amikor a Vasashoz igazoltam, már volt tapasztalatom, milyen fizikai igénybevételt jelent ez. Szerintem ebből származott némi előnyöm, viszont a legutóbbi évad nem indult a legjobban,

a tavaszi szezonban kaptam el a fonalat, így összességében jó év van mögöttem"

– mondta Mamusits.

A remek teljesítményének köszönhetően a Gera Zoltán vezette NB II-es együttesben játszhat a következő évadban.

„Rendkívül boldog voltam, amikor közölték velem, hogy várnak az első csapat keretébe. Úgy érzem, hogy van értelme annak, amit csinálok, és most még többet szeretnék dolgozni.”

Mamusits megosztotta gondolatait arról is, mi a legfontosabb különbség az NB II és az NB III között – azon túl, hogy erősebb bajnokság.

Továbbá több mozgást igényel az NB II, amihez még jobb fizikai állapot szükséges, amit most a felkészülésen el is fogunk érni.”

A Vasas Telkiben készül az új évadra, amelyben nem lehet más a célja, mint visszajutni az élvonalba.

„Minél többet szeretnék játszani, erre azt gondolom, hogy lesz is lehetőségem, de persze minden percért keményen kell dolgozni. Egyébként a fiatalszabály is előnyt jelent nekem, viszont mindenki játszani szeretne, úgyhogy

a posztokért meg kell harcolni a meccseken, az edzéseken.”

A szintén 18 éves Girsik Attila jó példa lehet az angyalföldi fiataloknak, hiszen az előző évadban már 30 bajnokin lépett pályára. Mamusits is elismerően beszélt csapattársáról.

„Nagyon stabilan és biztonságosan játszik, ezért is tudott jól működni a csapatban tavaly. Mi kiváló viszonyban vagyunk, jól ismerem, és tisztában vagyok vele, hogy a hozzáállása kifogástalan, mindent megtesz azért, hogy pályán lehessen.”

Mint minden labdarúgónak, Mamusits Patriknak is nagy vágya, hogy bemutatkozhasson a válogatottban.

„Még nem voltam válogatott, de ez nem meglepő, mert eddig – hogy úgy mondjam – nem voltam a térképen, nagyon ritka, hogy valakit behívnak a BLSZ I-ből vagy az NB III-ból. Természetesen az a célom, hogy bekerüljek az U21-es keretbe, amihez az kell, hogy a legjobbat hozzam ki magamból a másodosztályban, és folyamatosan fejlődjek.

(Kiemelt képünk forrás: Henczi Sports Agency/Facebook)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik