Kosárlabda: fővárosi és pécsi dominancia az utánpótlás-bajnokságokban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 14:42
null
Véget értek a korosztályos kosárlabda-bajnokságok, így áttekintettük, mely klubok szerepeltek a legjobban az országos döntőkben. Idén három egyesület osztozott a hét aranyérmen.

Ahhoz képest, hogy egy évvel ezelőtt hat különböző klub (DEAC, NKA Pécs, Soproni Sportiskola, Csata DSE, Soproni Darazsak Sportakadémia és KSC Szekszárd) szerzett legalább egy bajnok címet, idén ez a szám háromra csökkent az utánpótlás kosárlabda-bajnokságokban.    

A legsikeresebb évadot a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia zárta,

amely a junior fiú, a junior leány és a serdülő fiú országos döntőben is győzni tudott. Az U18-as lányok elsősége azért is különleges, mert hatéves fennállása óta ez volt az akadémia aranya a női szakágban. Az U14-es pécsi fiúk sorozatban harmadjára nyertek.

A junior fiúk döntőjét idén a pécsiek nyerték meg Forrás: NKA Pécs

A fiúk mezőnyében végül nem csak a mecsekaljaiak végeztek két bajnoki címmel, hanem

a Budapesti Honvéd is, amely az elmúlt két hétben alaposan belehúzott, ugyanis előbb az U20-asok, majd az U16-osok fináléját is megnyerte.

A fővárosi piros-fehérek sikerének értékét növeli, hogy a Honvéd ezt megelőzően legutóbb 1993-ban tudott korosztályos-bajnokságban diadalmaskodni – csapataik most rögtön duplázással vetettek véget az ínséges évtizedeknek.

Azt már említettük, hogy az U18-as lányok mezőnyében a pécsiek örülhettek, mindeközben

a fiatalabb korosztályokban pedig a Csata DSE dominált.

Az U14-esek között a 13. kerületiek fölényesen, veretlenül lettek bajnokok, illetve korábban az U16-osoknál is ők emelhették a magasba a győztesnek járó trófeát.

A Csata DSE két arannyal zárta a leány utánpótlás-bajnokságokat Fotó: Mészáros Mihály

A kosaras élet az utánpótlás-bajnokságok végeztével sem áll meg, ugyanis a nyár beköszöntével a korosztályos Európa-bajnokságra készülő válogatottaké lesz a főszerep mind a fiú-, mind a leányszakágban. Elsőként az U20-as női válogatott – amely már javában készül – méretteti meg magát, méghozzá július 6-14. között a litvániai kontinensviadalon. Az U20-as férfiak szintén megkezdték már a felkészülést. A legidősebb fiúválogatott július közepén (12-21.) a romániai, B-divíziós Európa-bajnokságon fog szerepelni.

Hazai rendezésű utánpótlás-világeseményből idén sem lesz hiány, ugyanis az U16-os lányok A-divíziós Eb-jét augusztus 16-14. között Miskolcon rendezik meg. A harmadik leányválogattunk, az U18-as nemzeti csapat – amely akár az éremszerzésre is esélyes lehet – augusztus 3-án kezdi meg a tornáját Portugáliában.

Az U18-as és az U16-os fiúk egyaránt a B-csoportban lesznek érdekeltek, és mindkét korosztály képviselői Szkopjéban küzdhetnek majd a másodvonalban. Az idősebbek Eb-je július 26-án, míg az U16-osoké augusztus 8-án rajtol.

(Kiemelt képen: a Honvéd U16-os fiú bajnokcsapata Forrás: Budapesti Honvéd) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik