Kézilabda: Zaj Klára dupla adag izgalommal várja a nyarat

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 21:02
null
Bő egy hét és kezdődik a junior női kézilabda-vb; a magyar válogatott kapusát, Zaj Klárát kérdeztük az esemény előtt.

Elkezdődött a visszaszámlálás, kilenc nap múlva megkezdődik Észak-Macedóniában az év első utánpótlás kézilabda-világversenye, a junior női világbajnokság. A magyar válogatott tavaly a korosztályban Európa-bajnok lett, ifjúságiként pedig szintén nyert Eb-t, míg a világbajnokságon harmadik lett.

Már csak ezek alapján is jó eséllyel indulnak majd a viadalon, persze az erőviszonyokat mindig nehéz felmérni; egy biztos, a lányok szépen búcsúznának majd az utánpótlásévektől, hiszen az esemény végeztével hivatalosan is fellépnek a felnőttek közé.

Az utolsó két hétben a csapat Szilágyi Zoltán szövetségi edző vezetésével Debrecenben edzőtáborozik, sőt két nemzetközi felkészülési meccs is vár rá ezen a héten, Egyiptom és Hollandia korosztályos legjobbjai ellen.

Az együttes alapembere a kapus Zaj Klára, aki a korábbi, már emlegetett sikerek elérésében is fontos szerepet vállalt.

„Mindig öröm a lányokkal találkozni, most pedig még fokozottabb a hangulat, hiszen az utolsó korosztályos világversenyünkre készülünk – mondja a 19 éves hálóőr. –

Jó formában van a csapat, a korábbi felkészülési mérkőzéseken remekül szerepeltünk. Új kerettagok is érkeztek az elmúlt hónapokban, de nagyon befogadó és összetartó a társaság, úgyhogy nem okozott nekik gondot a beilleszkedés. Szeretnénk az első helyen zárni a vébén, de meglátjuk, mit hoz a jövő; Dél-Korea csapatával például már a csoportkörben találkozunk majd, akiknek jó lenne visszavágni, hiszen két éve a világbajnokságon tőlük kaptunk ki az elődöntőben. Mindent megteszünk majd a sikerért!”

Zajnak nemcsak a vb miatt lesz izgalmas a nyári időszak; a NEKA-nevelés a következő évadban már a Praktiker-Vác együttesét erősíti majd.

„Örülök, hogy megadatik nekem ez a lehetőség, hiszen a Vác erős csapat, amely idén nemzetközi kupában is szerepelhetett. Van bennem izgatottság, de igyekszem csak a vébére fókuszálni, csak az esemény után váltok a klubra.”

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik