Kézilabda: vége a négyes döntőknek, négy klub ünnepel

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.09. 20:40
null
A négyes döntőkkel befejeződtek a korosztályos élvonalbeli kézilabda-bajnokságok; az alapszakaszok eredményeiből kiindulva nem született meglepetés.

Eljött a várva várt pillanat, pontosabban a korosztályos élvonalbeli kézilabda-bajnokságok négyes döntői, amit a fiú- és a leányszakágban is egyidőben, a múlt hét végén rendeztek meg. A lebonyolítás nem változott a korábbi évekhez képest: minden korosztály két csoportra, keletire és nyugatira volt felosztva az alapszakaszban, és mindkét „oldalról” az első két helyezett jutott be a Final Fourba, hogy aztán két napon át küzdjön a minél szebb eredményért.

A fiúk U20-as és U18-as korosztályának legjobbjai Kecskeméten találkoztak. Az idősebbek között keleten a PLER-Budapest, nyugaton a Balatonfüred Kézilabda Akadémia kvalifikálta magát alapszakaszgyőztesként, a fináléba viszont csak az utóbbi tudott bejutni, a fővárosiakat ugyanis az elődöntőben megállította a Veszprém Handball Academy. Amely végül az aranyérmet is megszerezte:

a döntőben egyszer sem került hátrányba a füredi együttes ellen, a szoros első félidő után pedig növelte az előnyét, így a hajrára már nem maradtak izgalmak (26–22).

A bronzmeccset a Ferencváros nyerte meg a PLER ellen (32–24). Utóbbi klub az U18-asok között egy évvel korábban kevéssel maradt le a négyes döntőről, idén viszont meggyőző teljesítménnyel végzett a Keleti csoport élén, ahogyan nyugaton a NEKA is; a két együttes az előzetes esélyeknek megfelelően a fináléban találkozott,

a pestszentlőrinciek pedig 32–25-re nyertek, így a tavalyi U20-as bajnoki cím után idén sem maradtak aranyérem nélkül.

Harmadikként a Balatonfüred zárt, amely 31–25-re győzte le a Szegedet a bronzéremért rendezett meccsen.

Megvédte a bajnoki címét a NEKA U17-es csapata Forrás: NEKA

A lányok legjobbjai Gyálon mérkőztek meg egymással. Az U17-es korosztályban az egyaránt alapszakaszgyőztes NEKA és DVSC csapott össze az első helyért:

a balatonbogláriak már a félidőben magabiztos előnnyel álltak, végül 34–26-ra nyertek, és megvédték a bajnoki címüket;

a bronzmeccsen az idény meglepetéscsapata, a Kozármisleny nem tudta megcsípni a dobogót, a Ferencváros zárt harmadikként. A négyes döntők legszorosabb fináléját hozta az U19-eseké: a szintén váratlanul jól szerepelő Szent István SE akadémiákat megelőzve nyerte meg a Nyugati csoportot, végül pedig a keleti első DVSC-vel találta szemben magát,

a fővárosiak azonban nem szeppentek meg, és kiélezett csatában, izgalmas hajrá után 28–27-tel lettek aranyérmesek.

A harmadik helyért megrendezett összecsapáson a NEKA 31–27-re verte a Ferencvárost, ezzel pedig a négy négyes döntőt összevetve a legeredményesebb klub lett, három éremmel.

Fiúk:

U20:


PLER-Budapest–Veszprém Handball Academy 27–38

Balatonfüred Kézilabda Akadémia–Ferencváros 30–28

Bronzmérkőzés:

PLER-Budapest–Ferencváros 24–32

Döntő:

Veszprém Handball Academy–Balatonfüred Kézilabda Akadémia 26–22

U18:

PLER-Budapest–Balatonfüred Kézilabda Akadémia 27–20

NEKA–Szeged 34–27

Bronzmérkőzés:

Balatonfüred Kézilabda Akadémia–Szeged 31–25

Döntő:

PLER-Budapest–NEKA 32–25



Lányok:

U19:

DVSC–NEKA 30–26

Szent István SE–Ferencváros 35–21

Bronzmérkőzés:

NEKA–Ferencváros 31–27

Döntő:

DVSC–Szent István SE 27–28

U17:

DVSC–Kozármisleny 34–31

NEKA–Ferencváros 37–28

Bronzmérkőzés:

Kozármisleny–Ferencváros 25–32

Döntő:

DVSC–NEKA 26–34

(Kiemelt képünkön: ünnepel a PLER U18 Forrás: PLER-Budapest) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik