Kézi: szépen búcsúzna az utánpótlásévektől a junior női válogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.05. 14:44
null
Megkezdte a közvetlen felkészülést a június második felében megrendezendő világbajnokságra a junior női kézilabda-válogatott; Szilágyi Zoltán szövetségi edzőt kérdeztük.

Biztató előjelekkel várja az idei célversenyét, a júniusi világbajnokságot a junior női kézilabda-válogatott, amely imponáns eredménysorral büszkélkedhet: a csapat ifjúságiként Európa-bajnokságot nyert, majd világbajnoki bronzérmet szerzett, tavaly pedig hibátlan teljesítménnyel nyerte meg a junior Eb-t. Legutoljára 2022-ben, az említett vb-n kapott ki az együttes, amely már idén tavasszal is találkozott nívós ellenfelekkel. A márciusi, dabasi Négy nemzet-tornán például a németek, a franciák és a dánok korosztályos legjobbjait is legyőzték a magyar lányok.

„Idén négy hét állt eddig rendelkezésünkre, hogy közösen készüljünk. A találkozások során folyamatosan figyeltük a játékosok aktuális állapotát, formáját, gondolva már a közelgő vébére. Két-három poszton voltak csak kérdőjelek a keret kapcsán; az együttes magja már évek óta együtt játszik, összeszokott társaságról van szó, így nem kell őket félteni, annak ellenére, hogy a közvetlen felkészülés sem túl hosszú, két hetet töltünk el a start előtt Debrecenben – mondja Szilágyi Zoltán, a válogatott szövetségi edzője. – Az első héten a fizikai nézőponton van a hangsúly, de a taktikai repertoár sem kerül a háttérbe, finomítjuk, esetenként szélesítjük azt.

Remélhetőleg a tervek szerint tudunk majd haladni, a felkészülés végén pedig Három Nemzet-tornán veszünk részt, Egyiptom és Hollandia korosztályos legjobbjait látjuk majd vendégül.”

A játékosoknak az Észak-Macedóniában megrendezendő vb lesz az utolsó korosztályos világversenyük, emiatt talán a korábbiaknál is nagyobb az izgatottság a csapat háza táján.

„Utánpótlás-világversenyek esetében nehéz célokról, esélyekről beszélni, de a lányok utolsó ilyen fajta eseménye következik, a legfontosabb, hogy olyan impulzusokat kapjanak a játékosok, ami a későbbiekben a javukra válhat. Emellett persze fontos az eredményesség is,

A tavalyi Eb-arany ebből a szempontból biztató előjel, de a riválisok is sokat fejlődtek az elmúlt időszakban. Régóta együtt játszanak a magyar lányok, ennek megfelelően méltó módon, szépen búcsúznának majd az utánpótlásévektől.”

(Kiemelt képünk forrása: Marius Ionescu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik