Kajak-kenu: a 19 éves Kiss Ágnes is utazhat az olimpiára

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 09:08
null
A tavaly még elsősorban a korosztályos világversenyeken parádézó, de már Európai Játékok-bronzérmet is szerző kenus, Kiss Ágnes idén megérkezett a felnőttmezőnybe, és az olimpián is bizonyíthat majd.

Emlékezetes évet zárt 2023-ban a 19 éves kenus, Kiss Ágnes, aki a nyáron az ifjúsági világbajnokságon és Európa-bajnokságon is verhetetlen volt 3-3 aranyérmet szerzett, emellett addigi legjobb felnőtteredményét szállítva a lengyelországi Európai Játékokon bronzérmesként zárt.

A szegedi fiatal nagy reményekkel, elsőéves U23-asként vágott neki 2024-nek, amit nem kezdett csúcsformában, az első válogatón tavasszal ugyanis magához képest valamivel visszafogottabban húzott – ezt azonban be lehetett tudni annak, hogy közvetlenül az érettségi megkezdése előtt állt, ahogyan Foltán László, a szakág utánpótlás szövetségi kapitánya is elmondta az Utánpótlássportnak korábban.

A folytatásban viszont már nem volt megállás, a Szegeden élete első felnőttvilágkupa-érmeit szerezte (arany és bronz), és a múlt hét végén befejeződő, második válogatón is remekelt, amivel eldőlt: ő is bekerül a párizsi olimpián induló magyar csapatba.

„Ősszel már körvonalazódott, hogy az ifista párjával, Molnár Csepkével megpróbálja majd a kvalifikációt, együtt is készültek egész télen. Az első válogató után viszont történtek cserék, a második felvonáson pedig már Ági Nagy Biankával indult el – mondja Kiss edzője, Fürdök Gábor. – Benne volt a levegőben, hogy sikeres lehet idén, már a tavalyi Európai Játékokon is jelezte, hogy helye van a felnőttek között. C2 ötszáz és C1 kétszáz méteren is ott lehet majd Párizsban, ez az infó már eldőlt, a végleges csapatot pedig a szegedi Európa-bajnokság után hirdetik ki. Óriási öröm volt ez mindannyiónknak, szerintem abszolút megérdemelt a részvétele. A prioritás a páros lesz majd, de külön öröm, hogy egyesben is megméretheti majd magát. Rengeteget lépett előre a tavalyi évhez képest is, töretlen a szakmai fejlődése, és mentálisan is érettebb lett.”

Kiss Ágnest ezen a héten Szegeden figyelhetjük majd a felnőtt Európa-bajnokságon, több utánpótláskorú csapattársával együtt.

(Kiemelt képünkön: Kiss Ágnes Forrás: MKKSZ)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik