Evezés: nagy utat tett meg 3 év alatt az U19-es Eb-3. magyar duó

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.15. 20:53
null
Az U19-es evezős Eb egyetlen magyar érmét szerző Szente Dóra, Bagdács Szonja duó edzőjét, Polivka Dórát kérdeztük a siker után.

„A váltottevezős kettesünk tagjai az MTK-ból érkeznek, Szente Dóra és Bagdács Szonja is jó fizikumú versenyző; a mezőnyükben mindössze hét egység indul, így ha egyet megelőznek, már A-döntősök lesznek, amiben pedig már bármi megtörténhet” – mondta a lengyelországi U19-es evezős Európa-bajnokság előtt az utánpótlás szövetségi kapitány, Pergel László az Utánpótlássportnak; a lányok végül nem csak kvalifikálták magukat a legjobb hatba, de a dobogó alsó fokára is felállhattak.

A fővárosi evezősök edzője, Polivka Dóra szerint nagy utat tettek meg a lányok az eddigi legnagyobb sikerükig.

„Három és fél-négy éve eveznek, én három esztendeje foglalkozom velük. Akkoriban még csak nyolcasban indultak a különböző versenyeken. Szerencsére nagyon jó lánycsapat alakult ki az MTK-ban, a következő évben pedig már sikerült kijutniuk az Olimpiai Reménységek Versenyére, az első sikerek is elérkeztek – emlékszik vissza a szakember. – Tavaly már a Jeunesse-kupára is eljutottak, ami a vébé és az Eb után a legfontosabb ifjúsági világverseny evezésben; ezen két bronzérmet szereztek. Ezen felbuzdulva idén még komolyabb célokat fogalmaztunk meg, ki akartunk jutni az Eb-re. Négyesben versenyeztek volna eredetileg, ám megváltozott a felállás, ketten maradtak, így kellett készülnünk az évad legfontosabb versenyeire.”

Lengyelországban ennek ellenére is bizonyított a páros.

„Ahogyan Pergel László említette, nagyon jó fizikumú evezősökről van szó, emellett

Emellett kiválóan tudnak együttműködni, ami egy duó esetében nem hátrány. Az Eb előtt a legtöbb rivális egységet nem ismertük, ám voltak korábban már komoly eredményt elérő sportolók is a többi hajóban, nem számítottunk gyenge mezőnyre. Az előfutamban viszont már látszódott, hogy akár az érem is meglehet, ez is volt a cél a finálé előtt; óriási volt az öröm a futam után, szerintem azóta sem tudták teljesen feldolgozni a történteket. A három év alatt majdnem a nulláról jutottak idáig a lányok, ami hatalmas büszkeség, gyorsan fejlődnek, úgyhogy bízunk a sikeres folytatásban. Jó lenne ott lenni a vébén is majd, addig is igyekszünk minél több tapasztalatot gyűjteni a nemzetközi mezőnyben!”

(Kiemelt képünkön balról: Szente Dóra, Polivka Dóra és Bagdács Szonja Forrás: MESZ)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: Hiezl Réka Amerikában is szórja a pontokat

Utánpótlássport
3 órája

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is ezüstérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
12 órája

Birkózás: három ötödik hely a lányoktól az újvidéki U23-as vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:48

Ökölvívás: három bronzérem a fiúktól az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:08

Kőnig Gábor: Jó játékosokat és kiváló karaktereket szeretnék nevelni

Utánpótlássport
Tegnap, 19:15

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
Tegnap, 18:54

Vívás: Domonkos Emese most nem maradna le a világversenyekről

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07
Ezek is érdekelhetik