Cselgáncs: Mamira és Szeleczki stabilan szállítja a junior Ek-érmeket

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.09. 19:21
null
A felénél jár a junior cselgáncsozók Európa-kupa-szezonja, és a női szakág képviselői – elsősorban Mamira Luca és Szeleczki Szabina révén – nem is maradt adósak a jó eredményekkel. Radics Attila szövetségi edző pozitívan értékelte a lányok eddigi szereplését, ugyanakkor bízik benne, a korosztályos Eb-ig hátralévő versenyeken még ennél is jobb teljesítményre lesznek képesek a fiatalok.

Mint arról beszámoltunk, folytatták az idei remek szereplésüket a juniorkorú leány cselgáncsozók Grazban, ahol Mamira Luca (52 kg) ezüst-, Szeleczki Szabina (48 kg) bronzérmet szerzett, míg Sági Nikolett (78 kg) ötödik, Hársvölgyi Tamara (48 kg) hetedik lett az ausztriai korosztályos Európa-kupa-viadalon. Mamira és Szeleczki ráadásul idén már nem az első dobogós helyezését gyűjtötte be, miután Luca korábban Lignanóban másodikként, Podgoricában és Rijekában harmadikként zárt, Szabina pedig szintén ezüsttel tért haza Lignanóból.

 – mondta Radics Attila, a junior női válogatott szövetségi edzője az Utánpótlássportnak. – A képességeik alapján tőlük bizonyos tekintetben vártuk is a jó eredményeket, és reméljük, hasonló jó formában folytatják a következő versenyeken is.

hiszen áprilisban Lignanóban ő is érmet szerzett, harmadik helyen zárt, illetve Rijekában ötödik lett. Luca nincs egyszerű helyzetben, mert a korosztályváltás mellett idénre súlycsoportot is váltott, és ötvenkettőből felment az ötvenhét kilósok közé. Ez egyértelműen nagy kihívás számára, de láthatóan kezd egyre inkább beleerősödni az új súlycsoportjába."

Szeleczki Szabina (fehérben) Lignanóban ezüst, Grazban bronzérmet nyert junior Ek-versenyen Forrás: EJU

Bár nem indult neki a legjobban az idei szezon, különösképpen a tavalyihoz képest, amikor szinte minden versenyén dobogóra állt, mindenesetre a legutóbbi, grazi ötödik helye már mindenképpen előremutató eredmény volt tőle. A többiek is próbálkoznak, viszont nekik még nem sikerült áttörést elérniük. Két junior Európa-kupa-verseny – amely válogatóul is szolgál a junior Európa-bajnokságra  – még előttünk áll a közeljövőben, és ezeken a többiek is bizonyíthatnak, és bekerülhetnek az Eb-csapatba."

A juniorok közül többen is indulnak a jövő hét végi, celjei felnőtt Európa-kupa-versenyen, majd a korosztályos Ek-sorozat június végén Slovenj Gradecben folytatódik, júliusban pedig a paksi állomással zárul a mieinknek a kvalifikációs időszak a szeptemberi eleji, tallinni junior Európa-bajnokságra.

(Kiemelt képen: Mamira Luca Forrás: EJU)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik