Birkózás: Ritter Sophie még nem százszázalékos a betegsége után

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 14:50
null
A tavaly két korosztályban is Európa-bajnoki címet szerző birkózó, Ritter Sophie (57 kg) nem lesz ott az újvidéki U17-es Európa-bajnokságon. Edző-édesapját, Ritter Árpádot kérdeztük a távolmaradás okairól.

Hétfőn Újvidéken megkezdődött az U17-es birkózó Európa-bajnokság, méghozzá népes, 27 fős magyar csapattal a mezőnyben. Ugyanakkor Ritter Sophie (57 kg) személyében egy nagy hiányzója mindenképpen akad a válogatottnak. A Csepel TC-KIMBA reménysége egy évvel ezelőtt duplázott, és bravúros teljesítménnyel az U17-esek és az U15-ösök között is Európa-bajnok lett. Idén viszont biztosan nem láthatjuk őt korosztályos világversenyen.

Két hónapig egyáltalán nem edzhetett, majd szépen lassan, fokozatosan visszatért a munkába – mondta Ritter Árpád, Sophie edző-édesapja, a kétszeres szabadfogású Európa-bajnok és vb-ezüstérmes korábbi klasszis az Utánpótlássportnak. – Miután már újra elkezdhetett birkózni, úgy döntöttünk, hogy április végén a harmadik, egyben utolsó válogatóversenyen, az országos bajnokságon már elindul, és végül azt simán meg is nyerte. Ugyanakkor mérlegelve a dolgokat, jobbnak láttuk, ha nem indul az Eb-n, mert még eléggé ingadozó a teljesítménye.

Szóval Sophie most kihagyja a nyári világversenyeket. Fontosabb, hogy teljesen meggyógyuljon, ne essen vissza az állapota. Helyette itthon fogunk gőzerővel dolgozni, és ezáltal lesz több időnk fejlődni, csiszolni a technikai tudásán, és közben fokozatosan fizikailag is visszanyerheti majd a csúcsformáját. Alapvetően semmivel nem vagyunk elkésve, mert az a legfontosabb, hogy majd felnőttkorban váljon belőle sikeres birkózó. Egyébként pedig még jövőre is kadétkorú lesz, szóval az U17-es Eb-n és vébén egy év múlva is meg lesz a lehetősége bizonyítani."

(Kiemelt képen: Ritter Sophie, miután tavaly serdülőkorúként megnyerte az U17-es Eb-t Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Röplabda: vereséggel zárta a magyar válogatott az U16-os leány Eb-t

Utánpótlássport
9 órája

Vízilabda: negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Asztalitenisz: érmes esélyek az ostravai ifjúsági és serdülő Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kosárlabda: a 9-12. helyért folytatják az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Atlétika: népes magyar csapat utazik a bergeni U23-as Eb-re

Utánpótlássport
18 órája

Kosárlabda: pénteken startol a jereváni B-divíziós U20-as férfi Eb

Utánpótlássport
21 órája

Vízilabda: megszerezte első győzelmét az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.09. 21:46
Ezek is érdekelhetik