Birkózás: az U20-asok veszik át a terepet az újvidéki utánpótlás Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.30. 14:52
null
Teljes csapattal, tehát összesen harminc versenyzővel vesz részt az U20-as birkózóválogatott hétfőtől az újvidéki korosztályos Európa-bajnokságon.

Az elmúlt évektől eltérően idén ugyanazon a helyszínen, a szerbiai Újvidéken rendezik meg az U17-es és az U20-as birkózók Európa-bajnokságot. A kadétok kontinensviadala ma, vagyis vasárnap este ér véget, és a záró nap esti programjában sem lesz hiány magyar versenyzőből, ugyanis a szabadfogású Laposa Márk (71 kg) már biztosan bronzmeccses, míg Soliman Youssef (92 kg) a vigaszágon lesz érdekelt, és szintén kiharcolhatja az éremcsatát.

Mindezek után hétfőtől az U20-asok veszik át a főszerepet, méghozzá elsőként a kötöttfogásúak küzdelmeivel rajtol a junior Eb programja. A mienk közül a sérülésből visszatérő

Darabos László (130 kg) és Lévai Levente (77 kg) is nagy reményekkel vághat neki a kontinensviadalnak,

(130 kg) és (77 kg) is nagy reményekkel vághat neki a kontinensviadalnak,

ugyanis előbbi arany-, utóbbi ezüstérmet szerzett egy évvel ezelőtt Santiago de Compostelában.

Szerdától a lányok is megkezdik szereplésüket, ráadásul

Elekes Enikő (65 kg) és Nyikos Veronika (76 kg) egyaránt címvédőként léphet szőnyegre.

(65 kg) és (76 kg) egyaránt címvédőként léphet szőnyegre.

Ugyanakkor rajtuk kívül a tavalyi Eb-n másodikként záró Terék Gerda (57 kg), és az akkor harmadik Osváth-Nagy Noémi (72 kg) szintén helyet kapott a mostani csapatban.

A szabadfogásúak – akiket először pénteken láthatunk majd – esetén a legnehezebb jóslásokba bocsátkozni az esélyeket illetően. A korábbi eredmények alapján kiemelkedő szereplést elsősorban az U20-as Eb-bronzérmes Mizsei Zoltántól (65 kg), az U17-es vb- és Eb-ezüstérmes Arszunkajev Muszától (92 kg), illetve az U17-es Eb-második Zsivnovszky Pétertől (86 kg) várhatunk.

A tavalyi, spanyolországi Eb-n nyolc érmet, közte három aranyat nyertek a mienk. Az akkori dobogósok közül heten most is ott lesznek a mezőnyben.

U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK (SZERBIA)
A magyarok és a verseny programja:
Kötöttfogás

55 kg: Tótok Péter (Vasas-KIMBA), 60 kg: Domonkos Edmund (Szigetvár-KIMBA), 63 kg: Rafael Dániel (STE-KIMBA), 67 kg: Mányik Dávid (ESMTK-KIMBA), 72 kg: Józsa Attila (BHSE), 77 kg: Lévai Levente (BHSE), 82 kg: Czuczor Dominik (BHSE), 87 kg: Kovács Olivér (ESMTK-KIMBA), 97 kg: Kudelász Hunor (FTC-KIMBA), 130 kg: Darabos László (BHSE)

Női birkózás
50 kg: Fáth Bianka (BHSE-KIMBA), 53 kg: Kapuvári Liliána (UTE-KIMBA), 55 kg: Fáth Laura (BHSE-KIMBA), 57 kg: Terék Gerda (Csepel TC-KIMBA), 59 kg: Borsos Viktória (KNSI-KIMBA), 62 kg: Páli Mirella (OSBK-KIMBA), 65 kg: Elekes Enikő (Csepel TC-KIMBA), 68 kg: Terék Fruzsina (Csepel TC-KIMBA), 72 kg: Osváth-Nagy Noémi (Egri VSI-KIMBA), 76 kg: Nyikos Veronika (DKSE-KIMBA)

Szabadfogás
57 kg: Baráth Károly (Vasas), 61 kg: Rácz Balázs (Újpest-KIMBA), 65 kg: Mizsei Zoltán (FTC-KIMBA), 70 kg: GombosAlex (FTC-KIMBA), 74 kg: Gazdag Ádám (Vasas), 79 kg: Hajduch Nándor (Szarvas), 86 kg: Zsivnovszky Péter (Sziget SC-KIMBA), 92 kg: Arszunkajev Musza (Vasas), 97 kg: Veress Bence (Vasas), 125 kg: Bazsó Adolf (ESMTK-KIMBA)

(Kiemelt képen: Lévai Levente Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik