NB I: mutattak biztató jeleket az utánpótláskorú játékosok

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 09:00
null
A 2023/24-es labdarúgó NB I legjobban teljesítő fiatal játékosait értékeltük.

Ahogyan arról az Utánpótlássport beszámolt, a 2023/24-es NB I-ben összesen 25 049 percet játszottak a 2003-ban, vagy később született labdarúgók. A május közepén véget ért évadban ez a korosztály esett a fiatalszabály hatálya alá, ezért hétről hétre kiemelten foglalkoztunk a futballisták játéklehetőségével és teljesítményével. A legjobban teljesítő fiatalok közül gyűjtöttünk össze tízet.

Pécsi Ármin

A Puskás Akadémia 19 éves kapusa Markek Tamás téli sérülését követően került a kezdőcsapatba, és olyan jól védett, hogy a teljes tavaszi szezonban bizalmat szavazott neki a vezetőedző, Hornyák Zsolt. Pécsi 16 mérkőzésen lépett pályára, ebből négyszer nem tudták bevenni a kapuját és az évad során mindössze 15 gólt kapott, azaz meccsenként egynél is kevesebbet. Az U21-es válogatottban is szereplő kapus teljesítménye nagyon reménykeltő volt az élvonalban, ha így folytatja, kiemelkedően sikeres jövő előtt állhat.

Baranyai Nimród

A Debrecen 20 éves labdarúgójára jobb oldali és belső védőként is számított Szrdjan Blagojevics tréner az évad során. A DVSC saját nevelésű futballistája 22 mérkőzésen játszott, egyszer be is talált. Az Utánpótlássportnak áprilisban adott interjút, amelyben arról számolt be, hogy sokkal magabiztosabbnak érezte magát az első néhány meccset követően, a célja pedig továbbra is a rutinszerzés. A tavaszi szezonban már a hajdúsági alakulatban abszolút alapemberré vált hátvéd meghívott kapott a Szélesi Zoltán vezette U21-es válogatottba is.

Kovács Marcell

A fiatalok közül a Kisvárda kapusa játszotta a legtöbbet az évadban, összesen 1710 percet – nem is akárhogyan! A tavaszi szezonban több mérkőzésen is brillírozott, például kiemelhetjük a Ferencváros elleni találkozót, amikor a bajnok zöld-fehérek képtelenek voltak túljárni a 21 éves kapus eszén, aki 10 lövést hárított a meccsen. Kovács az utolsó fordulóban, a Paks ellen remekelt, tizenegyest is hárított, azonban az ő remek játéka sem volt elég a bennmaradáshoz. A teljesítménye alapján mindenképpen megérett az NB I-re, kérdés, hogy hol folytatja, miután a Kisvárda csapata kiesett az első osztályból. (A vele készített interjúnk ITT olvasható.)

Bényei Ágoston

A Diósgyőr 21 éves középpályása 25 meccsen lépett pályára az élvonalban, két gólja mellett két gólpasszt is kiosztott. Bényei gólt lőtt az U21-es válogatottban, ami további önbizalmat adott neki – erről az Utánpótlássportnak beszélt márciusban. Ugyan az évad közben nem sokat árult el a jövőbeni terveiről, azt helyezte a fókuszba, hogy stabil NB I-es játékos legyen, és minél többet játszhasson. Mindkét kívánsága beteljesülni látszik, hiszen fontos szereplője, mondhatni alapembere lett a miskolci középpályának.

Jurek Gábor

A DVTK támadója 23 meccsen kétszer volt eredményes, illetve egy gólpasszt adott a 2023/24-es évadban az NB I-ben. Még csak 19 éves, de szinte folyamatosan számított rá a diósgyőri szakvezetés, ez pedig mindenképpen ígéretes a jövőjét illetően. Az U21-es nemzeti csapatban egy mérkőzésen szerepelt, amelyen gólt is szerzett.

Lisztes Krisztián

Az Eintracht Frankfurtba szerződött ferencvárosi csatár nyolc góljával a legeredményesebb fiatal játékos volt az évadban. A 18 éves labdarúgó tehetségéhez nem fér kétség, azonban az igazán kiugró és főleg stabil teljesítményhez még biztosan érnie kell, mivel gyakran volt fegyelmezetlen a pályán, amit a játékvezetők lapokkal „díjaztak”, illetve Dejan Sztankovicsnak is okozott nehéz perceket. Az NB I-ben 20 meccsen játszott, a hírek szerint sérüléssel is bajlódott, amiből felépült, így mindent adott ahhoz, hogy a németországi légióskodása során elérje azt a szintet, amire képességei predesztinálják.

Gruber Zsombor

Marco Rossi is felfigyelt a kiváló őszi játékára a Puskás Akadémiában. A felcsúti együttesben a szezon első felében minden meccsen pályán volt, majd a Ferencvároshoz igazolt, amely egyből kölcsönadta a Zalaegerszegnek. Az NB I-ben hat, a Magyar-kupában három gólt lőtt, az igazsághoz pedig hozzátartozik, hogy lehetett volna ez több is, ha nem sérül meg tavasszal. A legígéretesebb fiatalok között jegyzik a 19 éves támadót, aki a következő évadban talán a bajnok FTC-ben is bemutatkozhat.

Vajda Botond

A 20 éves debreceni középpályás 21 meccsen öt góllal járult hozzá csapata sikereihez. Ha még nem is vált stabil kezdővé a DVSC-ben, kijelenthető, hogy sok lehetőséget kapott Szrdjan Blagojevcs együttesében. Amennyiben előre tud lépni, a 2024/25-ös kiírásban még nagyobb szerephez juthat az NB I-ben, és kiszoríthatja a rutinos futballistákat a csapatból.

Vas Gábor

A bajnoki ezüstérmes hátvédet rémálmaiban biztosan kísértik az újpesti játékosok, hiszen augusztusban és a decemberben is a lilák ellen sérült meg, s emiatt összesen 15 meccset kellett kihagynia a NB I-ben. A többi 18 találkozón Bognár György vezetőedző számított a 20 éves játékosra, aki jól beépült a korábbi évekhez képest kifejezetten erős paksi védelembe. Kiemelendő, hogy Vas a Ferencváros ellen megnyert Magyar-kupa döntőjében 120 percig volt a pályán, és állította meg a zöld-fehér támadásokat.

Kovács Mátyás

Az MTK Budapest 20 éves középpályása az évad első felében jóval nagyobb szerepet kapott, mint a tavaszi idényben, ami semmiképpen nem jó tendencia. A 25 mérkőzésen pályára lépő – gólt nem szerző – Kovácsnak nyáron azon kell dolgoznia, hogy újra kezdő tudjon lenni az egyébként sok fiatalnak lehetőséget adó fővárosi klubban.

(Kiemelt képünkön: Pécsi Ármin, a Puskás Akadémia 19 éves kapusa Fotó: Kovács Péter/Nemzeti Sport) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik