Kosárlabda: a Csata kadét leányai nagy utat jártak be a bajnoki címig

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.13. 14:35
null
A Csata DSE csapata meggyőző játékkal nyert a BEAC-Újbuda elleni fináléban, és ezzel bajnoki címet ünnepelhetett a kadét leány kosarasok szekszárdi országos döntőjében. Tursics Krisztián vezetőedzőt kérdeztük a diadal kapcsán.

Mint arról beszámoltunk, magabiztos győzelmet aratott a Csata DSE a kadét leány kosárlabda-bajnokság döntőjében, miután az aranyéremért 65–50-re felülmúlta a BEAC-Újbuda együttesét Szekszárdon. A nyolcas döntő előtt úgy tűnt, hogy rendkívül szoros a mezőny, a résztvevők közül akár öt-hat csapat is reálisan pályázhat a végső győzelemre, azonban a három nap során Tursics Krisztián tanítványai olyan teljesítményt mutattak – sorrendben – a házigazda Szekszárdot, a Pécset és a BEAC-ot is megverve, hogy végül nem is lehetett kérdés, a megérdemelt helyre került a trófea.

„Azt gondolom, nem önmagában érdemes értékelni ezt a három napot, hanem a teljes évadot figyelembe véve – kezdte Tursics Krisztián, a Csata DSE bajnokcsapatának vezetőedzője az Utánpótlássportnak. – Amikor a múlt nyár végén átvettem ezt a csapatot, közel sem ilyen képet festett ez a társaság, és be kell valljam, én is szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, mire lehetünk képesek a bajnokságban. 

Ez a győzelem az egészéves munkánk eredménye. Összességében számomra nem is a bajnoki cím, hanem az odáig vezető út számít igazán."

A 13 éves Halasy Enikő remekelt az U16-osok bajnoki döntőjében Fotó: Jantner Zsolt

A döntő MVP-jének a mindössze 13 éves Halasy Enikőt választották meg,

választották meg,

aki a nála három évvel idősebbek bajnoki döntőjében a mezőny legjobbjaként 21 pontig jutott. Az ugyancsak serdülőkorú Toman Zsófi 13, Mara Júlia 12 ponttal zárt. 

nem ijedtek meg a téthelyzettől, a döntő hangulatától, sőt megmutatták az igazi karakterüket, és vezéregyéniséggé léptek elő. Ez mindenképpen biztató, ugyanis ha ilyen ütemben fejlődnek, nagyon fényes jövő állhat előttük. Az említett három serdülő lány mellett még a 2008-as születésű Biczó Panna produkciója is kiemelendő, aki egy éve igazolt hozzánk, azóta viszont ő is rengeteget dolgozott és fejlődött, most pedig beválasztották a nyolcas döntőbe All Star-csapatába. Mindannyian nagyszerű teljesítményt nyújtottak!"

(Kiemelt képet készítette: Jantner Zsolt/Tarr KSC Szekszárd)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: nagy utat tett meg a női NB I-be visszajutó NEKA

Utánpótlássport
1 órája

Karate: négy magyar fiatal is tatamira lép a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Vízilabda: kezdődnek a korosztályos bajnokságok nyolcas döntői

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
10 órája

A hónap utánpótlásedzője: április jelöltjei

Utánpótlássport
12 órája

Orbán Viktor bízik benne, hogy az MLSZ kikényszeríti az NB I-es kluboktól az öt magyar játékos szerepeltetését

Minden más foci
Tegnap, 21:15

Kézilabda: Siófokon, Portugáliában és Balatonbogláron készülnek a fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 19:13

Kosárlabda: ellenállhatatlan formában az NKA Pécs serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
Tegnap, 15:36
Ezek is érdekelhetik