Kosár: történelmi bajnoki címet ünnepelhetett a Honvéd U20-as csapata

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 19:33
null
Több mint három évtizednyi szünet győztek újra a Budapesti Honvéd fiú kosarasai az utánpótlás-bajnokságok valamelyikében, miután az U20-asok vasárnapi döntőjében a fővárosi piros-fehérek felülmúlták a házigazda pécsieket. A győztes csapat legjobbját, az MVP-nek megválasztott Reizinger Mátét kérdeztük a diadal után.

Mint arról beszámoltunk, a fináléban a hazai pályán szereplő NKA Pécset legyőzve a Budapesti Honvéd szerezte meg a bajnoki címet az U20-as férfi kosarasok országos döntőjében. Sabáli Balázs tanítványai a nagyszünetre kiépített magabiztos előnyüket (50–33) a legvégére is megőrizték, így végül 79–69-re nyertek a mecsekaljaiak elleni aranycsatában. A sikerben oroszlánrészt vállalt Reizinger Máté, aki 18 ponttal, 11 lepattanóval, 4 gólpasszal és 29-es VAL-mutatóval zárt, minek köszönhetően a döntő legértékesebb játékosának (MVP) is megválasztották.

– kezdte Reizinger az Utánpótlássportnak. – Minden egyes meccsre maximálisan felkészültünk mind mentálisan, mind taktikailag. Agresszívan védekeztünk, és összességében magabiztosan kosárlabdáztunk. Erre építve valamennyi ellenfelünkkel szemben már a félidőre sikerült elhúznunk, és utána ezzel a nagyobb vezetéssel rendre jól tudtunk sáfárkodni. A bajnokság közben a teljes kerettel nagyon keveset készültünk együtt, mert jómagammal egyetemben többen is az A-csoportos felnőttcsapatot erősítettük, és az alapszakasz során csak ritkán játszottunk az U20-as bajnokságban. Ugyanakkor az országos döntőt megelőző nagyjából kéthetes felkészülés kiválóan sikerült, és mint láthatjuk, meg is lett az eredménye.

Az aranyérem értékét növeli, hogy a Budapesti Honvéd ezt megelőzően 1993-ban nyert utoljára bajnoki címet korosztályos szinten.

„Bár a pécsiek hazai pályán játszottak a döntőben, ezt az előnyüket végül nem sikerült a javukra fordítani. Mi kifejezetten felszabadultan kosárlabdáztunk, alapvetően a mi elképzeléseink szerint alakult a meccs képe, és a kulcspillanatokban higgadtabban tudtunk maradni. Emellett volt egy kiváló második negyedünk, amelyben szinte minden dobásunk beesett, és ez a jó szakasz aztán hatalmas löketet adott nekünk, megalapozva a győzelmünket."

(Kiemelt kép forrása: Budapesti Honvéd)

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
7 órája

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 14:56

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07

Vízilabda: az UVSE két, az FTC egy bajnoki címet ünnepel a fiúk között

Utánpótlássport
2025.05.27. 08:57

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai bajnoki cím az U15-ösöknél

Utánpótlássport
2025.05.26. 09:02
Ezek is érdekelhetik