Kosár: Halasy Enikő nem ijedt meg a felelősségtől az U16-os döntőben

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 19:45
null
A Csata DSE 12 éves kosárlabdázója, Halasy Enikő – elsőéves serdülőkorúként – remekelt a kadét leánybajnokság döntőjében, és a mezőny legjobbjaként a finálé legértékesebb játékosának (MVP) is megválasztották a nála három évvel idősebbek mezőnyében.

Mint arról beszámoltunk, a Csata DSE csapata meggyőző játékkal nyert a BEAC-Újbuda elleni fináléban, és ezzel bajnoki címet ünnepelhetett a kadét (U16) leány kosarasok szekszárdi országos döntőjében. A döntő MVP-jének a mindössze 12 éves Halasy Enikőt választották meg, aki elsőéves serdülőkorúként a mezőny legeredményesebbjeként 21 pontig jutott, illetve 5 lepattanót, 3-3 gólpasszt és szerzett labdát, valamint 1 blokkot is beletett a közösbe. 

„Rengeteget készültünk a nyolcas döntőre, és azt hiszem, ez meg is látszott a csapat teljesítményén. Végig nagyon egységesek voltunk támadásban és védekezésben egyaránt. A szezon során nagy átalakuláson ment keresztül a csapat, de a végére tényleg minden összeállt, és a legjobb formánkat hoztuk – mondta Halasy az Utánpótlássportnak, majd kitért a saját produkciójára. –

Korábban soha nem játszottam még hasonló téttel bíró mérkőzést, így előtte, illetve a döntő kezdetén kicsit izgultam, de ez a meccs előrehaladtával eltűnt. Ebben persze sokat segített, hogy jól indítottuk a találkozót, és eközben nekem is ültek a megoldásaim, ami pedig további önbizalmat adott.

Halasy Enikő Forrás: Tarr KSC Szekszárd

Hozzátette, hogy ő csak idény közben, múlt ősszel csatlakozott a végül bajnoki címet szerző együttes keretéhez.

„Fiatalabbként én szeptemberben még a saját korosztályomban, a serdülők között kezdtem az évadot, és ott Tursicsné Iván Krisztina foglalkozik velünk edzőként, és bátran mondhatom, nagyon jól felkészített minket. Majd a szezon közben – három szintén serdülőkorú társammal közösen – felkerülhettem a kadét A-csapathoz, amelynek pedig Tursics Krisztián a vezetőedzője, és tőle is rengeteg tanulhattam. Az, hogy egyszerre több edzővel is dolgozhattam, hosszú távon csak a javamra válik, ugyanis mindenkitől kicsit mást kapok, és ezáltal más területeken tudok fejlődni."

Enikő végül azt is elmondta, hogy

a kadétarany után szeretne duplázni, és a serdülők között is megszerezni a bajnoki címet.

(Kiemelt kép forrása: Tarr KSC Szekszárd)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
3 órája

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
19 órája

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.07. 21:16

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 18:21

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21

Asztalitenisz: Nagy Judit nyerte az U19-es évadnyitót

Utánpótlássport
2025.09.07. 12:43
Ezek is érdekelhetik