Kézilabda: öt világverseny vár a hazai utánpótlásra

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.30. 09:10
null
A szokásoknak megfelelően eseménydús nyár elé néz a magyar kézilabda-utánpótlás: összesen öt korosztályos világverseny vár válogatottjainkra.

Emlékezetes sikereket ünnepelhettünk tavaly nyáron, hála a kézilabda-utánpótlásunknak. Ráadásul mindkét szakág bizonyított: a junior leányválogatott az U19-es Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett, míg a Sótonyi László vezette junior fiúknak köszönhetően a csapat 1977 zárt ismét másodikként a világbajnokságon, „beállítva” ezzel az esemény történetének addigi legjobb magyar eredményét. A fiatalabbak sem pihentek, az ifjúsági korosztályban a lányok szintén vb-n jártak, és ott lettek ötödikek, míg a fiúk az Eb-n a vártnál gyengébben szerepeltek, a tizenegyedik helyen végeztek. És ne feledkezzünk meg az EYOF-on vitézkedő serdülő fiúválogatottról sem, amelynek tagjai bronzéremmel térhettek haza.

Az idén sem vár lazább program a fiatalokra, mindhárom nyári hónapban lesz dolguk korosztályos kézilabdázóinknak. Kezdjük a legidősebbekkel: az emlegetett – már-már történelmi – vb-ezüstöt szerző juniorok (2002-2003-as születésű játékosok) beléptek a felnőttmezőnybe, a múlt évben még ifik pedig megérkeztek az ő helyükre. Az immár 2004-es és 2005-ös játékosok alkotta korosztályt továbbra is Sótonyi irányítja, aki tehát szeptember óta új kerettel dolgozhat, ám az előjelek alapján a legutóbbi világbajnoksághoz hasonló, előkelő helyezésben nem reménykedhetünk az Eb-n. Ahogyan a szakember fogalmazott az Utánpótlássportnak:

Amikor szeptemberben átvettük az együttes irányítását, óriási volt a különbség az előző juniorgenerációhoz képest.

Ez abból a szempontból érthető, hogy két év különbség van az akkori meg a mostani fiatalok között, és idő alatt rengeteget lehet még fejlődni. Jelenleg kicsit stagnál a munka; probléma, hogy a csapat nagyobb része csak a felnőtt másodosztályban játszik. Ez nyilvánvalóan hátrányt jelent a többi válogatottal szemben”.

A csapat számos edzőmeccset játszott az elmúlt hónapokban, a legutóbbi, németek elleni győztes összecsapás után pedig Sótonyi azt mondta, valamelyest már sikerült előre lépnie a válogatottnak, amely júliusban Szlovéniában méreti meg magát a kontinensviadalon.

Még ezt megelőzően lép pályára a junior női válogatott, méghozzá világbajnokságon: a csapat június közepén kezd Észak-Macedóniában, és jó esélyekkel indul a vb-n. Az együttes – ahogyan arról már szó volt – tavaly megnyerte a junior Európa-bajnokságot, előtte ifjúságiként szintén Eb-aranyat ünnepelhetett, ez utóbbi korosztályban pedig már jártak vb-n is: akkor harmadikok lettek.

Szilágyi Zoltán csapatának a végeredménytől függetlenül biztosan érzelmekkel teli lesz az esemény, hiszen a keret tagjai ezen a vb-n búcsúznak majd az utánpótláséveiktől.

Az elmúlt esztendőkhöz képest egy nagy változás szinte biztosan lesz a névsorban: a korábban a válogatott vezérei közé tartozó irányító, az elmúlt hónapokban a felnőttválogatottban bizonyító Simon Petrát nagy valószínűséggel nélkülözniük kell majd a társaknak, rá ugyanis a párizsi olimpián várhatnak nagy feladatok.

„A kollégáimmal már második éve dolgozunk együtt a lányokkal, sikerült őket jól megismernünk. Ami nekem rendkívül szimpatikus: a keret állandó magja nagyon összetartó, jó barátságban vannak egymással a lányok, ha pedig újonc érkezik közéjük, befogadóak. Nem kérdés, hogy ez a sikerek egyik titka – nyilatkozta Szilágyi az Utánpótlássportnak. – A másik, hogy szerencsés évjáratról van szó, olyanról, amely emberileg és a tehetség szempontjából is szépen összeállt. Nem csoda, hogy a játékosok szinte mind odaértek már az NB I-be, és fiatal koruk ellenére nem csupán kiegészítő szerepet kapnak csapataikban. A harmadik tényező pedig alighanem az, hogy – miként a tavalyi Eb-n is megmutatták – a nehéz helyzetekben sem törnek meg, fel tudnak állni azokból. Ez a mentális erő bizonyítéka.”

Terjék Roland fontos figurája a fiúk Eb-re készülő juniorcsapatának Forrás: Kolektiff Images

Az ifjúságiakra (2006-2007-es születésűek) augusztusban várnak nagy feladatok: a Bohus Beáta vezette lányok Kínába utaznak vb-re, míg a Gulyás István irányította fiúk Montenegró felé veszik az irányt, ahol Eb-n mutathatják meg a tudásukat. A sorhoz csatlakozik még a serdülő leányválogatott is, amelynek tagjai az első világversenyük előtt állnak: július elejétől a svédországi nyílt Európa-bajnokságon kóstolhatnak bele először egy kontinensviadal nyújtotta élménybe.

(Kiemelt képünkön: a tavalyi Eb-győzelem után a nyáron világbajnokságon bizonyíthat a junior női válogatott Forrás: EHF)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik