Kézilabda: kialakultak az U18-as fiúk négyes döntőjének párosításai

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.15. 18:45
null
Két fordulóval az U18-as fiú kézilabda-bajnokság alapszakaszának vége előtt mindkét csoportban eldőlt, mely csapatok végeznek az első két helyen.

Az U18-as élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokság – a többi korosztályos pontvadászathoz hasonlóan – közelít a végéhez, pontosabban az alapszakasz zárásához. A Keleti és a Nyugati csoport versengéséből is két forduló van hátra, azonban van már néhány csapat, amely az utolsó előtti összecsapását is lejátszotta.

Az évad legfőbb kérdése volt, mely csapatok jutnak majd az június elején megrendezendő négyes döntőbe, a választ pedig e hét közepén megkaptuk, miután a Balatonfüred Kézilabda Akadémia hazai pályán legyőzte a Dunakeszit, ezzel pedig bebiztosította nyugaton a második helyét.

Őket a NEKA előzi meg, amely majdnem tökéletes alapszakaszt zárhat.

A balatonboglári akadémisták az utolsó meccsükön a Budai Farkasok ellen lépnek pályára, ha pedig nyernek, 25 győzelemmel és egy döntetlennel nyerik meg az alapszakaszcsoportjukat – az első hely megszerzése egyébként már nem kérdés az esetükben.

Mint ahogyan a Keleti csoportban a PLER-Budapest esetében sem, amely ugyanolyan mérleggel áll 24 bajnoki után az első helyen a „túloldalon”, vagyis

mindössze egy iksz csúszott be eddig az egyébként tökéletes menetelésbe.

Tamás Ádám vezetőedző a PLER játékosai között Forrás: PLER-Budapest

A fővárosiak is biztosan alapszakaszgyőztesként zárnak, ezzel pedig a Final Four egyetlen nem akadémiai csapataként várják a végjátékot, elérték a korábban felállított céljukat. Mögöttük másodikként a Szeged jutott be a négyes döntőbe.

U18-as fiú négyes döntő, elődöntők:

PLER-Budapest–Balatonfüred Kézilabda Akadémia

NEKA–Szeged

A két győztes a döntőben találkozik, a vesztesek pedig a bronzmeccsen mérik össze a tudásukat.

(Kiemelt képünkön: Kollár Benedek (labdával) a NEKA legeredményesebb játékosa az U18-as alapszakaszban Forrás: NEKA)

Legfrissebb hírek

Strandröplabda: bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Úszás: Antal Dávid ezüstérmes az ifjúsági vébén 200 pillangón

Utánpótlássport
4 órája

Vízilabda: hatodik az Eb-n az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
4 órája

Sakk: Gaál Zsóka férfi nemzetközi mesteri címet szerzett

Utánpótlássport
12 órája

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
14 órája

Kosárlabda: 10. lett az U16-os leányválogatott a romániai Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:44

Vízilabda: győzelem a horvátok ellen az U18-as fiú Eb helyosztóján

Utánpótlássport
Tegnap, 20:29

Úszás: Jackl Vivien 8. lett 1500 gyorson az ifik vébéjén

Utánpótlássport
Tegnap, 19:15
Ezek is érdekelhetik