Kézilabda: aprót, de előrelépett a junior férfiválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.13. 19:42
null
Kétszer is összecsapott a német korosztályos csapattal az Eb-re készülő magyar junior férfi kézilabda-válogatott Tiszakécskén; Sótonyi László szövetségi edzőt kérdeztük a tapasztalatokról.

Véget ért a junior férfi kézilabda-válogatott közvetett felkészülése a július 10-én kezdődő korosztályos Európa-bajnokságra, aminek Szlovénia lesz a házigazdája. A szeptember óta Sótonyi László szövetségi edzővel készülő fiatalok tavaly – még ifjúságiként – tizenegyedikként zártak a világbajnokságon, ezt az eredményt pedig mindenképp megjavítanák az idei Eb-n.

Nincsen könnyű helyzetben a csapat, ugyanis a keret nagyobbik része NB I/B-ben játszik az élvonal helyett, ez pedig hátrányt jelent a korosztályos nemzetközi mezőnyhöz képest – erről Sótonyi még a múlt heti, Tiszakécskén megtartott edzőtábor elején beszélt az Utánpótlássportnak. Hozzátette, hosszú út áll még az együttes előtt, ha fel akar nőni az eggyel korábbi – Imre Bence által fémjelzett – juniorok szintjére. Ebbe az irányba a már emlegetett összetartáson, illetve a két, Németország elleni felkészülési mérkőzésen tehetett újabb lépést a társaság.

Az első meccsen három góllal a vendégek voltak a jobbak, a visszavágón viszont magyar siker született, az utolsó másodpercben talált be Csanálosi Richárd, amivel kialakult a 27–26-os végeredmény.

„A felkészülési meccsek esetében a cél mindig az, hogy a lehető legjobb csapatok ellen játsszunk – még ha nem is nyerünk, ezekből rengeteget lehet tanulni, ellentétben azzal, ha gyengébb ellenféllel találkozunk – mondja Sótonyi. – A németek kapcsán ezt nem kell ragozni, tavaly a juniorok vébéjét megnyerték, és ez a csapatuk is erős, rendkívül jó fizikumú társaság – ezt az odavágó első harminc percében meg is éreztük. A folytatással viszont elégedett lehetek,

Ez jó kiindulópont, erre támaszkodhatunk a nyári felkészülés előtt.”

Sótonyi László Forrás: Tiby Handball

A már emlegetett, júliusi Európa-bajnokságon a magyar csapat Norvégia, Csehország és Románia együttesével került egy csoportba.

„Igyekeztünk minél több információt begyűjteni a leendő ellenfelekről, ezeket kielemezzük majd. Ilyen szempontból a hangsúly az első ellenfelünkön lesz, a másik kettőt már a helyszínen is meg tudjuk nézni. Az Eb hangulata nem modellezhető, ehhez élesben kell majd alkalmazkodni, emellett fontos újítás, hogy csak a hat csoportelső és a két legjobb második jut tovább a negyeddöntőbe; minden meccs élet-halál harc lesz.”

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
45 perce

EYOF: úszóink szkopjei szerencseszáma a 13-as

Utánpótlássport
2 órája

Kosár: ismét nyert nyert az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Röplabda: Dibusz Viktória teremben és homokon is remekel

Utánpótlássport
5 órája

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
22 órája

Kosár: győzelemmel kezdett az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:05

Kajak-kenu: nyolc magyar érem az első döntős napon a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 19:14

Kosárlabda: sikeres szereplés és fájó befejezés az U19-es leány-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 17:53
Ezek is érdekelhetik