Torna: kezdődik az ifjúsági Európa-bajnokság Riminiben

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.24. 16:53
null
Csütörtökön a fiúk selejtezőivel az olaszországi Riminiben kezdetét veszi az ifjúsági tornászok Európa-bajnoksága.

A Kis Dominik, Bogyó Dániel, Sas Nándor, Hamza-Vargity Bence, Kiss Zétény összetételű ifjúsági fiú tornászválogatott túl van a verseny előtti utolsó edzésen, az úgynevezett pódiumedzésen a korosztályos Európa-bajnokság helyszínén, Riminiben – számolt be a hazai sportági szövetség (MATSZ) honlapján.

„Elhúzódott a programunk, és sajnos továbbra is hűvös van a csarnokban, éppen ezért az izmok melegen tartása nagy kihívást jelent. A fiúk közül mindenkinek ez az első Európa-bajnoksága, és önmagukhoz képest a pódiumedzésen mindent megcsináltak, amire készültek” – összegzett Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) főtitkára, a magyar Eb-csapat vezetője.

Puskás Jenő, a fiú utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya korábban elmondta, elsősorban abban bízik, hogy mindenki rontás nélkül, jó kivitellel tudja majd bemutatni a gyakorlatait, amelyekkel készül az eseményre.

„Fiatal és a nagy világversenyek tekintetében tapasztalatlan kerettel indulunk az Európa-bajnokságon.

de sajnos a sorsolás sem nekünk kedvez, hiszen az első selejtezőcsoportban vagyunk, és ilyenkor a pontszámok is alacsonyabbak még egy picit – mondta Puskás, aki hozzátette, az EYOF-győztes Zámbori Zala jelenléte sokat segített volna a csapaton, azonban ő végül nem tudott a csapattal tartani az Eb-re. – Sajnos Zala a közelmúltban sérülést szenvedett, és bár már a térde már rendben van, a formáján meglátszik a kiesés, így ő nem került be a csapatba. Hiánya nagy veszteség számunkra, hiszen már csak a tapasztalatával is sokat segíthetett volna a csapatnak.”

Az Európa-bajnokságon az ifjúsági és felnőtt férfiversenyeket április 24. és 28. között rendezik meg. A nők egy héttel később, május 2. és 5. között lépnek a szerekhez. 

Az ifjúsági Eb programja:
Április 25.
10:00-20:20 selejtező; csapatverseny eredményhirdetése (magyarok az első csoportban szerepelnek, 10:00-12:50 között)
Április 27.
10:00-12:45 szerenkénti döntők
Április 28.
10:00-12:45 egyéni összetett döntő

(Kiemelt kép forrása: MATSZ)

Legfrissebb hírek

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
12 órája

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
22 órája

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
2025.05.28. 20:37

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
2025.05.28. 09:01

Mészáros Krisztofer: tovább, tovább!

Torna
2025.05.27. 21:49

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14
Ezek is érdekelhetik