Ökölvívás: Nileborg Krisztián ezüstéremmel zárt az ifjúsági Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.14. 21:04
null
Két magyar induló is dobogóra állhatott a Horvátországban megrendezett ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokságon: Nileborg Krisztián ezüst-, Varga Sára bronzéremmel zárt.

Az idei első korosztályos ökölvívó világversenyt rendezték meg április első felében Horvátországban, ahol a kontinens legjobb ifjúsági bunyósai gyűltek össze. A tavalyi Európa-bajnokságon korábban nem látott mennyiségű, hét éremmel tért haza a magyar válogatott, a „sikerkovácsok” közül viszont majdnem mindenki kiöregedett a kategóriából, így szinte teljesen kicserélődött kerettel vágott neki az idei kiírásnak a csapatunk, több elsőévessel ifistával.

Sűrű és erős mezőny vár ránk az Eb-n; az biztos, hogy a fiatalok mindent megtesznek majd, hogy dobogóra állhassanak.Ebben a csapatban is benne lehet néhány érem, ráadásul októberben vb-re utazunk, addig az elsőéveseink is sok tapasztalatot szerezhetnek majd” – mondta a kezdés előtt az Utánpótlássportnak Ács József szövetségi edző, a bokszolók pedig bizonyították, nem a levegőbe beszélt.

A tízfős keretből hatan az első meccsükön kikaptak, a többiek viszont sikerrel vették kezdő akadályt: Frank Dániel (60 kg) a legjobb harminckettő között lengyel ellenfelet vert, Müncz Kata (63 kg) pedig a nyolcaddöntőben spanyol riválist múlt felül, ám a második győzelmüket egyikőjük sem tudta begyűjteni.

Az elsőéves Varga Sárának (57 kg) is a második összecsapása jelentette a végállomást, ám mivel ő a negyeddöntőben kezdett (amely során az ukrán ellenfelével szemben már a második menetben lezárta a meccset), emiatt már biztos érmesként várta utána a folytatást.

(57 kg) is a második összecsapása jelentette a végállomást, ám mivel ő a negyeddöntőben kezdett (amely során az ukrán ellenfelével szemben már a második menetben lezárta a meccset), emiatt már biztos érmesként várta utána a folytatást.

A legjobb négy között horvát bunyós állította meg, így bronzéremmel fejezte be a viadalt.

A keret legeredményesebb tagjaként Nileborg Krisztián várta az eseményt, aki 2022-ben junior Európa-bajnokságot nyert, tavaly pedig elsőévesként ifjúsági Eb-ezüstöt szerzett – ezt szárnyalta volna túl Porecben. Nem járt messze tőle, a nyolcaddöntőben fehérorosz, a negyeddöntőben pedig belga ellenfelet vert magabiztosan, míg a legjobb négy között izraeli riválissal szemben fordított. A finálé is szoros küzdelmet hozott, az ukrán bokszoló viszont megosztott pontozással megnyerte a 75 kilogrammosok aranyérmét, így

Nileborg megismételte a 2023-as eredményét, ismét második lett.

A magyar csapat:
Lányok: Talpas Roxána (48 kg), Böjti Gréta (52 kg), Varga Sára (57 kg), Müncz Kata (63 kg). Fiúk: Nagy Mátyás (51 kg), Kozák Kevin (54 kg), Frank Dániel (60 kg), Burai Roland (63,5 kg), Nileborg Krisztián (75 kg), Váradi Sándor (80 kg).

(Kiemelt képünkön: Nileborg Krisztián Forrás: MÖSZ) 

Legfrissebb hírek

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
17 perce

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
9 órája

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
20 órája

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:21

Asztalitenisz: Nagy Judit nyerte az U19-es évadnyitót

Utánpótlássport
Tegnap, 12:43

Vízilabda: a bronzért játszanak az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:51

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04
Ezek is érdekelhetik