Ökölvívás: két éremmel zárt a magyar csapat az ifjúsági Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.15. 09:13
null
A magyar szempontból két éremmel záruló, Horvátországban megrendezett ifjúsági ökölvívó Eb után Ács József szövetségi edző értékelt az Utánpótlássportnak.

Ahogyan vasárnap este beszámoltunk róla, a magyar küldöttség összesen két érmet szerzett a Porecben megrendezett ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokságon. A dobogó alsó fokára az elsőéves Varga Sára (57 kg) állhatott fel, míg a tavaly ifi Eb-ezüstöt szerző Nileborg Krisztiánt (75 kg) ismét a döntőben állították meg, ukrán ellenféltől kapott ki megosztott pontozással.

A teljes keretből rajtuk kívül még ketten, Müncz Kata (63 kg) és Frank Dániel (60 kg) tudott mérkőzést nyerni.

„Sári szépen menetelt, az ukrán ellenfele ellen döntő fölénnyel nyert, ami után a hazaiak reménységével csapott össze. Nagyon szoros meccs volt, le a kalappal előtte, hogy elsőéves létére így meg tudta mutatni a tudását. Szép jövő áll előtte, nagy potenciál van benne, koncentrált ökölvívóról van szó az esetében. Le a kalappal – kezdi az értékelését Ács József, a csapat szövetségi edzője. – A lányoknál maradva a szintén elsőéves Talpas Roxit is kiemelném, aki az első meccsén kiélezett csatában kapott ki. Müncz Kata győzelemmel kezdett, ám a következő körben egy rutinosabb ír lánnyal került szembe, akivel nem bírt, de tisztességgel helytállt. Volt sajnos olyan is, amikor nem értettük a bírók döntését, Kozák Kevinnek nyerni kellett volna a ringben mutatottak alapján, hasonló volt a helyzet Frank Dani második összecsapásán is.

A legjobb magyar eredményt a már emlegetett Nileborg Krisztián szállította, aki az aranyéremért utazott, végül azonban a tavalyi eredményét állította be a második hellyel.

„Krisz négy meccsen bokszolt, ami nem kis teljesítmény. A fehérorosz és a belga ellenfelét simán verte, míg az elődöntőben az izraeli srác ellen már szorosabban alakult, ám a kellemetlen stílusához tudott alkalmazkodni a bunyósunk, és fordított is. A fináléban az első menetet tudta hozni, a második viszont elment. A harmadik végén talán ő talált tisztábbakat, de még ki kell elemeznünk az összecsapást. Elismerés illeti, hiszen egy Európa-bajnokságon mindig nagy dolog ezüstérmet szerezni; biztos vagyok benne, hogy az év második felében érkező világbajnokságra megfelelően fel tud majd készülni, és akkor azon is dobogóra állhat.”

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: tizenkét magyarral indul az U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
6 órája

Asztalitenisz: egyesben bronz-, párosban ezüstérem az U13-as Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Nyílt vízi úszás: bronzérmével Kreisz Bálint volt a legjobb magyar ifi

Utánpótlássport
23 órája

Triatlon: Pusztai Dóra bronzérmes a máltai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
Tegnap, 14:32

Hoki: „Célunk, hogy nagyobb teret kapjanak a fiatalok” – Kovács Attila

Utánpótlássport
2025.09.27. 20:41

Asztalitenisz: magyar továbbjutások az U13-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.27. 19:52

Kaliba Viktor: Munka közben nem gondolunk az elismerésre

Utánpótlássport
2025.09.27. 18:10

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik