Triatlon: Szalai Fanni ott folytatta, ahol 2023-ban abbahagyta

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.28. 21:17
null
A Portugáliában megrendezett junior triatlon Európa-kupán megszerzett aranyérmével folytatta a tavalyi remeklését a 16 éves Szalai Fanni, aki idén sem lassítana.

Emlékezetes esztendőt zárt 2023 végén Szalai Fanni: az akkor még serdülőkorú triatlonos egyéniben ifjúsági Eb-aranyat szerzett, két junior Európa-kupán is első lett a nála 4-5 évvel idősebbek között, ráadásul a felnőttek mezőnyében sem jött zavarba, az elit kategóriában, az Arena Games svájci állomásán dobogóra állhatott.

„Nagyon jó évet zártam, amire öröm visszaemlékezni. Sokat tanultam a versenyeiből, főleg a Super League-futamokból. Rengeteg tapasztalatot szereztem: azt például, hogy óceánban is tudtam úszni, a múlt hét végi junior Európa-kupán fel tudtam használni – mondja a 16 éves triatlonos. –

Eszembe jut az Arena Gamesen elért harmadik hely, az ifi Eb – mindkét eseményen a sprintemnek köszönhetően értem el az eredményt. Az elmúlt hónapokban gőzerővel ment a felkészülés. Nagyon ráfeküdtünk a biciklire, és az eddigi versenyek is jól sikerültek: megmérettem magam cyclocrossban, atlétikában, amik sokat segítettek. A terepbringa például abban, hogy a tömegben jól tudjak helyezkedni.”

Szalai Fanni Forrás: Ganzair Team Újbuda

A múlt heti, Portugáliában megrendezett junior Európa-kupa mindössze a harmadik ilyen megméretése volt a Ganzair Team Újbuda versenyzőjének; nem törte meg az eddigi sormintát, és harmadjára is nyerni tudott, ráadásul meggyőző fölénnyel, a nála javarészt három évvel idősebbek között.

„A minimum cél mindig az, hogy a legjobb tízben végezzek. Nem számítottam rá, hogy ismét összejöhet az arany; az úszás után egy kisebb boly már kialakult, ami később tovább bővült, nem nagyon lehetett szökni; minden a futásra maradt, ami viszont szerencsére ismét jól ment. Remélem, a folytatás is hasonlóan alakul: három hét múlva rendezik meg a Super League benti sorozatának a döntője, arra készülök jelenleg, de lesz majd duatlon ob, junior Európa-kupa Tiszaújvárosban és ifjúsági Eb is. Ha pedig újra meghívnak a Super League-be, akkor pedig szeptemberben ott is rajthoz állnék. Megszoktam már, hogy idősebbek között versenyzek; segítség is, mert kevésbé stresszelek, emellett sokat tudok tőlük tanulni, így minden téren jó dolog ez.”

(Kiemelt képünk forrása: Ganzair Team Újbuda)

Legfrissebb hírek

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
14 órája

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
17 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
22 órája

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
2025.09.08. 17:56

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
2025.09.08. 09:06

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.07. 21:16
Ezek is érdekelhetik