Torna: közeleg az ifi Eb – milyen formában vannak a fiúk?

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 19:05
null
A múlt hét végi szuper csapatbajnoksággal megkezdődött a versenyszezon a hazai korosztályos tornászok számára. Puskás Jenőt, a fiúszakágért felelős szövetségi kapitányt kérdeztük a látottakról, illetve a fiúutánpótlás helyzetéről – és különösen annak a fényében voltunk kíváncsiak a véleményére, hogy áprilisban Riminiben ifjúsági Európa-bajnokság vár a fiatalokra.

Bár az ifjúsági vb-bronzérmes Závory Szilárd tavaly év végén elbúcsúzott a korosztályos éveitől, a hazai fiú tornászutánpótlás így sem maradt kiemelt reménységek nélkül – például a tavalyi EYOF-on nyújtón aranyérmet szerző Zámbori Zala idén továbbra is az ifjúsági korosztályt erősíti. Az utánpótlás képviselőinek a 2024-es versenyszezon a múlt hét végén a szuper csapatbajnoksággal rajtolt el, és a jó teljesítménnyel nem is maradtak adósak a versenyzők. Ugyanakkor Puskás Jenő, a fiúutánpótlás szövetségi kapitánya némileg vegyes érzésekkel értékelt, mivel a sérülések miatt nem volt teljes a mezőny.

„Az mindenképpen biztató, hogy van merítésünk a fiúutánpótlásban, és az elmúlt évekkel összehasonlítva a minőségi versenyzők létszáma megnövekedett. Azonban az utolsóéves, 2006-os születésű évjáratból csak egy-ketten akadnak, ráadásul mostanában sérülések és betegségek is sújtották a fiatalokat, így az év elején a felkészülés sem haladt ideálisan – mondta Puskás Jenő az Utánpótlássportnak. – Az egyik sérültünk sajnos éppen Zámbori Zala, a válogatott húzóembere, aki két hete megnyomta a térdét egy leugrást követően. Először nagyon súlyosnak nézett ki a probléma, de aztán az orvosi vizsgálatok végül kimutatták, hogy nincs akkora gond. Jelen pillanatban rehabilitációs munkát és könnyített edzéseket végez, és bízunk benne, hogy az április végi ifi Eb-re felépül és lesz ideje formába lendülni.

Puskás Jenő Forrás: fradi.hu

A szuper csapatbajnokságon az ifik közül Kis Dominik Csaba (Budapesti Honvéd) teljesített a legjobban, aki összetettben 77.200-es pontszámot hozott össze.

„Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy kifejezetten fiatal csapattal fogunk utazni majd a korosztályos Eb-re – akár két-három olyan versenyzővel a keretben, aki még további két évig az ifjúsági mezőnyt erősítheti, és nemcsak a mostanin, hanem akár még a két év múlva esedékes Európa-bajnokságon is indulhat.

Örömteli volt látni, hogy többen is jól versenyeztek a szuper csb-n: viszonylag kevés rontással, ígéretes gyakorlatokat mutattak be, amelyeket ha a következő hetekben még tökéletesítenek, akkor az Eb-re utazó csapatba is bekerülhetnek."

Az ifjúsági fiúk ezen a héten már Berlin felé veszik az irányt, ahol rangos nemzetközi viadalon mutathatják meg tudásukat.

(Kiemelt képen: a hazai fiúutánpótlás legnagyobb ígérete, az EYOF-győztes Zámbori Zala, aki jelenleg sérüléssel bajlódik Fotó: Freschli József/MATSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik