Kosár: „Örülök, hogy sokakban mély nyomot hagytam” – Harsányi Mária

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.08. 14:28
null
Harsányi Máriáról, a szekszárdi leány kosarasok legendás utánpótlásedzőjéről nemrég egész estés dokumentumfilmet mutattak be. Ennek apropóján beszélgettünk a rutinos trénerrel, aki manapság is töretlen lendülettel végzi nevelőmunkáját; jelenleg egyszerre irányítja a KSC Szekszárd U16-os és U14-es leánycsapatát is.

A szekszárdi immár évtizedek óta a hazai leány kosárlabda-utánpótlás egyik legfontosabb nevelőműhelye. A sikerek egyik legfőbb letéteményese edzőként nem más, mint Harsányi Mária, aki számos korosztályos bajnoki címet szerzett a KSC Szekszárd csapataival, továbbá jó néhány utánpótlás-, illetve több felnőttválogatott játékost is kinevelt. Az MKOSZ-életműdíjas tréner eredményes pályafutását ráadásul a közelmúltban egész estés dokumentumfilmen is megörökítettek. A februári bemutatóra több mint kétszázan voltak kíváncsiak a helyszínen, majd az első vetítést követően nem sokkal később online is megtekinthetővé vált a film.

„Kindl Gábor producer két éven készítette a filmet, ugyanakkor végső formájában én csak a hivatalos bemutató alkalmával láttam az alkotást, ugyanis az előkészületi munkákba elsősorban a gyerekeim, Szabó Noémi és Szabó Gergő lett bevonva – kezdte Harsányi Mária az Utánpótlássportnak. – Persze előzetesen voltak sejtéseim, hogy valószínűleg kik fognak szerepelni a filmben, viszont azt nem gondoltam volna, hogy végül ilyen sokan, összesen huszonkilencen fognak megszólalni.

Harsányi Mária Forrás: Tarr KSC Szekszárd

A 72 éves Harsányi manapság sincs híján a feladatoknak, ugyanis tavaly nyár óta ismét két csapatot irányít vezetőedzőként, a kadét lányok mellett jelenleg a serdülőket is ő vezeti.

„Korábban igazából ez volt az általános, viszont az elmúlt egy-két évben csak egyet vezettem.

A tavaly serdülőbajnoki címet szerző együttesünk nagy része most már az idősebbek, a kadétok között játszik, emiatt az U16-os csapatunk az egyik legfiatalabb az egész mezőnyben, tehát nem könnyű így helytállni. Ugyanakkor eddig egész jól állunk, sikerült bekerülnünk a felsőházba a rájátszásban, a fő cél pedig, hogy ismét bekerüljünk az országos döntőbe. Hasonlóra törünk a fiatalabbakkal is, de ott ez kicsit nehezebbnek ígérkezik. A mostani serdülőcsapatunk az előző évjárathoz képest valamivel szerényebb képességű játékosokból áll, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy rendkívül fiatal a keretünk, csupán két-három 2010-es születésű játékosunk akad, a többiek 2011-12-esek. Az évad elején a B-döntőbe kerülést tűztük ki célul, de a bajnokság előrehaladtával úgy látom, hogy kisebb bravúrral akár a legjobb nyolc közé jutás is összejöhet. Az lesz a legfontosabb, hogy mindkét csapatunkban a húzóembereinket lehetőleg elkerüljék a sérülések.

(Kiemelt kép forrása: Tarr KSC Szekszárd)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: a pécsi Nagy ikrek együtt és külön-külön is remekelnek

Utánpótlássport
12 órája

Vízilabda: triplázik az UVSE a leánybajnokságokban?

Utánpótlássport
17 órája

Vívás: több mint háromezer diák lép pástra a BOK-csarnokban

Utánpótlássport
2025.05.29. 20:53

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
2025.05.29. 19:19

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
2025.05.29. 08:55

Evezés: minden idők legjobb magyar szereplése az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.28. 14:56

Atlétika: három magyar is az U20-as világranglista élén

Utánpótlássport
2025.05.28. 09:01

Egyesült Államok: Pintér Dániel a francia, az argentin és az ausztrál válogatott ellen bizonyíthat

Légiósok
2025.05.27. 21:14
Ezek is érdekelhetik