Kézi: fontos tapasztalatokkal tértek haza Erdélyből az ifjúsági lányok

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 14:29
null
Hibátlan teljesítménnyel nyerte meg az erdélyi Kárpát-kupát a nyári vb-re készülő ifjúsági leány kézilabda-válogatott; Bohus Beáta szövetségi edző értékelt a siker után.

A serdülő és a junior leány kézilabda-válogatotthoz hasonlóan az ifjúságiak (2006-2007-es születésűek) is edzőtáborban vettek részt a múlt héten, a három csapatból egyedüliként azonban a Bohus Beáta szövetségi edző által vezetett fiatalok külföldre is elutaztak, ugyanis részt vettek az erdélyi Kárpát-kupán.

A válogatott szoros meccseket játszott, és végül mindet megnyerte: a lengyeleket 25–24-re, a spanyolokat 21–19-re, a házigazdákat pedig 27–24-re győzték le, így szép sikert arattak a nyáron rendezendő, kínai korosztályos világbajnokság felé vezető úton.

Bohus Beáta elégedett a fiatalok teljesítményével Forrás: MKSZ

„Felmérésekkel kezdtünk Szegeden, majd vegyes, technikát, taktikát és kondit egyaránt tartalmazó edzések következtek. Hosszú út várt ránk a hét második felében, Sepsiszentgyörgy felé vettük az irányt, ahol óriási szeretettel fogadtak minket, és ahogyan Szegeden, úgy Erdélyben is remek körülmények között dolgozhattunk. A tornán a lengyelekkel kezdtünk, amelyen még látszódott az utazás miatti fáradtság, végül egy, az utolsó percben szerzett góllal győztünk.

– mondja Bohus. – A spanyolok nyitott védekezést alkalmaznak, ilyennel a lányok nem igazán találkoznak a hazai korosztályos bajnokságban, így külön öröm, hogy tudtunk alkalmazkodni, és nyerni, a magyar-román találkozón pedig sok szurkoló előtt, remek hangulatban játszottunk. Szinte végig az ellenfelünk vezetett, az utolsó tíz percben tudtunk csak fordítani, így az aranyérem is meglett. Mindhárom meccs fontos tapasztalatokkal szolgált, ebben a helyzetben jól megismerjük a játékosokat, meglátjuk, ki hogyan reagál különböző szituációkban, kire miként lehet számítani. Az utolsó kivételével a meccsnapokon is edzettünk, igyekeztünk kihasználni minden együtt töltött percet, hasznos napok állnak mögöttünk!”

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
4 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
9 órája

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
Tegnap, 17:56

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.07. 21:16

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 18:21
Ezek is érdekelhetik