Evezés: az utánpótlás is megméretheti magát a hazai felnőtt Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.21. 19:29
null
Közös válogatón mérették meg magukat a felnőtt és az U23-as hazai evezősök; utóbbiak közül többen az áprilisi, hazai rendezésű felnőtt Eb-n is elindulhatnak majd.

Fokozatosan kezd beindulni a magyar evezősök 2024-es évada, aminek kiemelten fontos állomása lesz az április 25-28. között Szegeden megrendezendő felnőtt Európa-bajnokság, ami egyben olimpiai kvalifikációs verseny is lesz. A regattán a hazai utánpótlásból több sportoló is elindulhat majd, a fiatalok ugyanis jól teljesítettek a múlt hét végén megrendezett válogatón.

„A két korosztálynak azért rendeztünk közös válogatót, mert egyrészt

ráadásul vannak olyan U23-asok, akik a teljes mezőnyben is a legjobbak – így kézenfekvő, hogy együtt indítjuk őket az eseményen – kezdi az evezősök szövetségi kapitánya, Lőrincz Attila. – A férfiak között két U23-as is bejutott az A-döntőbe; Koncsik Dominik – aki sokáig vezette a mezőnyt – végül negyedik lett. A rutin hiányában és a kevesebb munka miatt ez még nem meglepő, ám biztató teljesítmény a jövőre nézve. Ujhelyi Misi hatodikként végzett, ő az ergométeres ob-n tudott aranyérmet szerezni, ami bizonyítja, az erőnlétével nincs gond. A U23-asok többsége egyébként a B-döntőben zárt. Az említett két fiatal a produkciójával bekerült az Eb-n induló négypárba. Mellettük U23-asként Szentpáli Balázs is ott lesz, könnyűsúlyban pedig kizárólag utánpótláskorúak alkotta négypár száll majd vízre, közöttük ráadásul egy ifjúsági evezősünk is lesz, Demkó Mátyás személyében. A női mezőnyben három felnőttkorú induló eléggé elszakadt a többiektől, őket az A-döntőben viszont három U23-as versenyző követett. Közülük Fehérvári Eszter érte el a legjobb eredményt, ő a könnyűsúlyú kétpárak között méretheti majd meg magát az Európa-bajnokságon.”

A férfi és a női mezőnyben is lesz utánpótláskorú a tartalékok között; nekik külön rendeznek futamokat, ám szükség esetén beugorhatnak a „főbb” helyekre is.

A Szegeden megrendezendő felnőtt Európa-bajnokságon résztvevő utánpótláskorú magyarok:

Férfiak
Könnyűsúlyú kétpárevezős: Szöllősi Balázs
Négypárevezős: Koncsik Dominik, Ujhelyi Mihály
Kormányos nélküli négyes: Szentpáli Balázs
Könnyűsúlyú négypárevezős: Demkó Mátyás (ifi), Fenyődi Tamás, Kertész Keve, Szigeti Ferenc

Tartalék: Csizmadia Ádám

Nők

Könnyűsúlyú kétpárevezős: Fehérvári Eszter

Tartalék: Harsányi Viktória

(Kiemelt képünkön: Fehérvári Eszter az egyetlen magyar induló a női mezőnyben Forrás: MESZ) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik