Kosárlabda: 23 helyet léptek előre a fiúk a világranglistán

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.01. 17:31
null
Több mint húsz helyet javítva a magyar fiú kosárlabdázók jelenleg a 40. helyen állnak a nemzetközi szövetség korosztályos világranglistáján. Mészáros Zalán, a hazai szövetség utánpótlásért felelős szakmai vezetője beszélt az előrelépés hátteréről.

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) minden év végén kihozza új világranglistáját a leány- és a fiúutánpótlásban is. A fiúk rangsorában Magyarország a megszokotthoz képest jóval előrébb található: 23 helyet javítva jelenleg a 40. helyen állnak a mieink a világon, míg Európában ezzel a 18. pozíciót foglalják el – számolt be a hazai sportági szövetség (MKOSZ).

„Ez az előrelépés két tényezőből tevődik össze – mondta az MKOSZ szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke, Mészáros Zalán. – 

A FIBA egy bonyolult képlettel számolja a világranglistás pontokat – ez a világbajnoki szereplés nagyjából a negyvennégy százalékát jelentette a pontjainknak."

Mészáros Zalán azonban azt is hozzátette, hogy a korábbiaknál jobb korosztályos Európa-bajnoki eredmények is hozzájárultak a 23 helyes ugráshoz.

„A másik ötvenhat százalék abból tevődik össze, hogy

előbbi nyolc, utóbbi hét mérkőzésből érte el mindezt. Ezekből a győzelmekből voltak nagy arányú sikerek is, így ezek az eredmények is szerepet játszottak abban, hogy most már magasabban jegyzik a mieinket" – magyarázta a szövetség szakmai vezetője, aki elmondta, hogy az U20-as Eb-n elért eredmény például nem számít bele a világranglistába, kizárólag az U16-os és az U18-as Eb-n, valamint az U17-es és az U19-es világbajnokságon elért helyezések.

A lányok között a magyarok jelenleg hetedikek a rangsorban, Európában pedig a nagyon előkelő negyedik pozícióban állnak.

Ez azt jelenti, hogy egy helyet csúsztak hátra a legutóbbi állapotokhoz képest, miután az U18-as Európa-bajnokságot megnyerő Szlovénia előzte meg a mieinket.

(Kiemelt képen: a B-divíziós Eb-n ötödikként záró U16-os fiúválogatott Forrás: FIBA.Basketball)

Legfrissebb hírek

EYOF: befejeződött a multisportesemény, a magyarok 26 éremmel zártak

Utánpótlássport
45 perce

Kajak-kenu: két magyar arany a korosztályos vb-n szombaton

Utánpótlássport
2 órája

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

EYOF: úszóink szkopjei szerencseszáma a 13-as

Utánpótlássport
5 órája

Kosár: ismét nyert nyert az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Röplabda: Dibusz Viktória teremben és homokon is remekel

Utánpótlássport
8 órája

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
Tegnap, 21:14

Kosár: győzelemmel kezdett az U18-as fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:05
Ezek is érdekelhetik