Kézi: az NB I/B-s tapasztalatokat is felhasználják az SZISE fiataljai

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.27. 16:03
null
Az U19-es leány kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjában remekül menetelő Szent István SE fiataljai a felnőttmásodosztályban is fontos tapasztalatokat szereznek.

Ahogyan nemrég megírtuk, az idény meglepetéscsapataként a tabellán első Győri ETO-val azonos pontszámmal a négyes döntőt érő második helyen áll az U19-es leány kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjában a Szent István SE, amelynek kerete a múlt nyáron igencsak megerősödött; az érkezők között volt az előző évadban Érden az NB I-ben is játszó Kerekes Laura.

„Az évadkezdés előtt reménykedtünk a minél jobb szereplésben, de sosem tudhatja az ember, hogyan alakul majd a bajnokság. Eddig minden remekül sikerült, a cél pedig továbbra is az, hogy a lehető legjobb formát tartsuk meg, persze ebben a helyzetben már a négyes döntő is szóba jön – ott szeretnénk lenni a végjátékban – magyarázza a 18 éves kézilabdázó. – Ha ebben a korban egyáltalán fogalmazhatok így, akkor a tapasztalataimmal is igyekszem segíteni a társaimat; előfordul, hogy különböző helyzetben megkérdeznek, mivel picivel több dolgot éltem már át az előző idénynek köszönhetően, mint ők, de nem érzem magamat többnek náluk; amiben csak tudok, próbálok segíteni.

Az NB I/B-ben a legfőbb a fejlődés, a korosztályos bajnokságban viszont bízom benne, hogy akár a dobogó legfelső foka is meglehet!”

Jó hangulatban telnek a SZISE edzései Fotó: Máj Tamás

A csapat 17 éves kapusa, Szabados Virág szerint rengeteget jelent, hogy a felnőttmásodosztályban is szerepelhetnek.

„Óriási lehetőség ez nekünk, hogy ugyanabban az összeállításban – egy-két felnőttjátékossal kiegészülve – az NB I/B-ben is játszhatunk, szerintem ez előny a korosztályos vetélytársainkhoz képest. Ezt már ennyi idő elteltével is érezzük, hogy kiváló terep a tapasztalatszerzéshez” – mondja Szabados.

Edzőjük, Lepsényi Sándor hosszútávon gondolkodik, bízik benne, hogy hamarosan akár az NB I-ben is megmutathatják a tudásukat a fiatal játékosai.

„Próbáltunk az NB I/B-re is gondolni a nyári erősítések esetében:

Ha összejönne az NB I, akkor is ezekkel a játékosokkal szeretnénk majd szerepelni; ez persze még a jövő zenéje.”

(Kiemelt képünkön: Lepsényi Sándor és Kerekes Laura Fotó: Tompos Gábor, NEKA)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: ellenállhatatlan formában az NKA Pécs serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
2 órája

Öttusa: „A fiatalság egyre kevésbé lehet kifogás” – Mészáros Emma

Utánpótlássport
21 órája

Cselgáncs: Csermák Dániel megérkezett a nemzetközi elitbe az ifiknél

Utánpótlássport
23 órája

Asztalitenisz: Fegyver Zsófia sorozatban szállítja a sikereket

Utánpótlássport
2025.05.03. 20:45

Ökölvívás: egyre több a tudatos bunyós a juniorok között

Utánpótlássport
2025.05.03. 17:32

Kézilabda: Veszprém–Barcelona az ifjúsági BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2025.05.03. 11:12

Atlétika: Szabados minden idők ötödik legjobb U20-as eredményét dobta

Utánpótlássport
2025.05.03. 09:05

Öttusa: Bauer Blanka „akadályoztatva” is a legjobbak közé ért

Utánpótlássport
2025.05.02. 20:33
Ezek is érdekelhetik