Cselgáncs: Bor Barna igyekszik átadni tudását a fiataloknak

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.29. 19:38
null
A paksiak korábbi nehézsúlyú kiválóságát, a vb- és Eb-ezüstérmes Bor Barnát nevezték ki az U23-as cselgáncsválogatott élére szövetségi edzőként. A 37 éves tréner elmondta: elsődleges feladata, hogy a juniorkorosztályból kiöregedő versenyzőket segítse abban, hogy a fiatalok minél hamarabb megállják a helyüket a felnőttélmezőnyben is.

Ami a korosztályos cselgáncsválogatottak szövetségi edzőit illeti, idénre két pozícióban történt változás: a Magyar Judo Szövetség a junior fiúk élére Szabó Tibort nevezte ki, míg az U23-asok irányításával Bor Barnát bízta meg. Utóbbi, tehát az U23-as válogatott tréneri posztja az eddigiekben betöltetlen maradt, ugyanakkor az alsóbb korosztályoktól (ifjúsági és junior) eltérően a korábbi világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Bor nem csak az egyik, hanem mindkét szakág irányítását megkapta feladatul.

„A junior- és felnőttmezőny közötti átmenetet igyekszik áthidalni az U23-as korosztály.

– mondta az Utánpótlássportnak Bor Barna, aki egyébként az Atomerőmű SE-ben utánpótlásedzőként, valamint a paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tanárként, osztályfőnökként is tevékenykedik. – A korábbiakban ennek a korosztálynak nem volt dedikált szövetségi edzője, általában a junior- vagy a felnőttválogatott szakvezetői dolgoztak az U23-asokkal is, azonban az elmúlt években egyre inkább érzékelhető volt, hogy rendkívül sűrű a versenynaptár mind korosztályos, mind felnőttszinten az élvonal számára. Azt gondolom, a hazai szövetség főleg a megnövekedett feladatok látta szükségesnek, hogy a személyemben újabb szövetségi edzőt nevezzen ki."

Hozzátette, a juniorok közül kiöregedő fiataloknak első blikkre gyakran túl nagy ugrást jelent a felnőttmezőnybe való átlépés, bár szerencsére azért ellenpéldaként is látni, amikor valaki már juniorként megállja a helyét a világ legjobbjai között.

„Általában időre van szükség, míg a húsz-huszonegy évesek beleerősödnek a nemzetközi elitbe és a nagyokkal is felveszik a versenyt, illetve természetesen a később érő típusoknak is kiváló terep az U23-as mezőny. Ennek a korosztálynak a képviselői elsősorban a második vonalbeli felnőttversenyeken, tehát a European Open- és az Európa-kupa-viadalokon indulnak, de szerencsére akadnak olyanok is, akik már a Grand Prix- és Grand Slam-állomásokon is szerepelnek.

Nekem elsősorban az a célom, hogy átadjam a tudásom és a tapasztalatom a következő generációnak – ha kell, a technikai rész csiszolásában segítek, vagy éppen egy-két jó tanáccsal látom el őket a versenyzéssel kapcsolatban. Eddig úgy érzem, jól halad a közös munka, elfogadtak a fiatalok, és azt hiszem, fel is néznek rám, tisztelettel fogadják a szavaimat."

(Kiemelt képen: Bor Barna Forrás: EJU)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik