Alpesi sí: a kéztörés sem állította meg Schneider Milánt a YOG-on

Nagy feladat várt januárban a 2007-es születésű alpesi sízőre, Schneider Milánra, aki a pályafutása addigi legfontosabb versenyén bizonyíthatott, ugyanis bekerült az ifjúsági téli olimpiára utazó magyar küldöttségbe. Dél-Koreában ráadásul sűrű program várt rá, ugyanis óriás-műlesiklásban, super-G-ben, alpesi kombinációban és műlesiklásban is rajthoz állt, a legjobb eredményét pedig az utóbbiban érte el (20. hely), nem is akárhogyan!

De előbb ugorjunk vissza az időben, a fialt ugyanis arra kértük, idézze fel, hogyan kezdődött az életében a sízés.

„Magyarországon nem túl népszerű az alpesi sízés, nekem viszont valamiért már az óvodában az volt az álmom, hogy ráálljak a lécre. Édesapám először műanyagpályára vitt el minket, ott pedig eldőlt, gyakorlatban is tetszik a sportág, így négy-ötévesen már csúszni kezdtem – emlékszik vissza Schneider. – A közösség rögtön megfogott, meg hát maga az élmény se semmi, a környezet és a hó gyönyörű, friss levegőn lehetek, emellett a síelés adta adrenalin is felemelő.”

A 16 éves sportoló azonban nem csak a lécen egyensúlyoz, a szörfdeszkán is otthon érzi magát.

„Télen síelek, nyáron viszont windszörfözök – évek óta ez a menet nekem. Utóbbit is egyre profibb szinten űzöm, így már őszi és tavaszi időszakokról is beszélhetünk ezek esetében; az egész évet a sportnak szentelem. Dönteni eddig nem tudtam közöttük, jelenleg nem is akarok, persze azt is tudom, hogy az idő előrehaladtával választanom kell majd közöttük. Az edzők, szakemberek szerint ezt minél hamarabb meg kell lépnem, hiszen csak akkor tudok az egyikre igazán koncentrálni.

Az eredmények egyébként windszörfben és síben is érkeznek, mindkét sportágban tagja vagyok a korosztályos válogatottnak. Előbbiben már ifjúsági vb-n és Eb-n is szerepelhettem már, ráadásul már a felnőttek között is bizonyíthattam, utóbbiban pedig az ifjúsági téli olimpia az eddigi legemlékezetesebb, főleg a körülmények miatt.”

És akkor vissza a már emlegetett műlesikláshoz, amely a fiatal utolsó száma volt Dél-Koreában: a bemelegítő csúszás közben eltörte a kézközépcsontját, ennek ellenére – összeszorított foggal – rajthoz állt, és bekerült a top 20-ba.

Felemelő érzés volt a többi honfitársammal kint szerepelni. Konkrét célt nem állítottam magam elé, mert nagyrészt ismeretlen volt a mezőny, emellett az indulók többsége idősebb volt nálam. A sérülés balszerencsés volt, nem is estem el; akkor történt a baj, amikor a hóra letettem a kezemet, az pedig rossz szögben megrántódott. Fájt, de nem voltunk benne biztosak, hogy törésről van szó; a futamom előtt beleerőltettük a kesztyűbe a kezemet, a botot pedig hozzákötöttük, mivel nem tudtam megfogni. Kár érte, mert talán a tizenötödik hely környékére is odaérhettem volna, ha nem történik ez meg. Emiatt most a pihenésen van a hangsúly, de jól haladok a gyógyulással; a korosztályos vb-n sajnos így nem indulhattam el, február végén viszont érkezik az országos bajnokság, amin már mindenképp csúsznék én is. Emellett a windszörföt sem hanyagolom el, tavasszal rendezik meg az ifjúsági vb-t, amin szintén ott lennék!”

(Kiemelt képünk forrása: International Olympic Committee / Wander Roberto)