Kosárlabda: újabb hasznos edzőtáboron van túl az U20-as női válogatott

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.01.02. 14:54
Címkék
A két ünnep között összetartáson vett részt a Tursics Krisztián vezette U20-as női kosárlabda-válogatott, amely már a nyári korosztályos Európa-bajnokságra hangolt a néhány napos, fehérvári edzőtábor keretében.

Edzőtáborozással zárta az évet az U20-as női kosárlabda-válogatott az MKOSZ székesfehérvári edzőközpontjában. A 2004-2005-ös korosztály legjobbjai Tursics Krisztián szövetségi edző vezetésével négynapos összetartással folytatták a felkészülést a júliusi, litvániai Európa-bajnokságra.Tursics Krisztián szövetségi edző vezetésével négynapos összetartással folytatták a felkészülést a júliusi, litvániai Európa-bajnokságra.

Összességében az mindenképpen pozitívum, hogy jó formát mutattak a játékosok, ezáltal a válogatottba is jó állapotban érkeztek meg 

– kezdte Tursics Krisztián az Utánpótlássportnak. – Az őszi szezonban szerencsére a legtöbben játékban voltak, és meghatározó perceket kaptak az NB I/A-csoportban, illetve aki esetleg nem az élvonalban, az a B-csoportban jutott sok játéklehetőséghez. A magasemberek terén két komoly hiányzónk is akadt Strausz Edina és Kastl Dóra személyében, értelemszerűen a nyáron majd mindkettejükre számítunk, ugyanis rajtuk kívül elég szűk a merítési lehetőség a belső posztokon. A mostani négy napba hat edzést sűrítettünk bele, a lányok jól bírták az edzéseket, így tényleg minőségi munkát tudtunk végezni.

Ahogy a versenynaptár engedi, próbálunk mindig egy-egy rövid edzőtábort beilleszteni a programba, mert nagyon fontos, hogy a nyári Eb-ig minél több időt készülhessünk együtt. Az előző évjárattal tavaly erre kevesebb lehetőségünk volt, így azokból a tapasztalatokból is kiindulva, idén szeretnénk gyakran találkozni.

Ezúttal a taktikai dolgok kapták a legfőbb hangsúlyt: az volt a cél, hogy a játékosok elsajátítsák a rendszert, megérezzék a szerepüket benne, és kialakuljon a szükséges összhang egymás között a különböző játékszituációkban. Alapvetően a támadó- és védekezési repertoár bővítésén dolgoztunk."

Tursics Krisztián szövetségi edző és Holcz Rebeka Forrás: FIBA.Basketball

Toman Petra a felnőttélvonalban mutatott őszi teljesítményével kiemelkedett az U20-asok mezőnyéből, így nem meglepő, hogy a DVTK 18 éves fiatalja meghívott kapott a felnőttválogatottba, amellyel februárban a soproni olimpiai selejtezőtornára készülhet.

Tízéves kora óta ismerem Petrát, hiszen a Csatában nőtt fel, a kengurukorosztálytól kezdve edzője voltam, és már a kezdetekben látszott, ha minden jól alakul, nagyon ígéretes pályafutás elébe néz. Örömteli látni, hogy ezt már a felnőttszinten is kezdi igazolni.

A fejlődése szempontjából jelenleg a legjobb helyen kosárlabdázik, hiszen a DVTK pillanatnyilag a legerősebb hazai csapat, és az európai színtéren is az élmezőnybe tartozik. Ráadásul Petra tevékeny részese is a sikereknek: az A-csoportban rendre bizonyít, valamint az Euroligában is egyre többször jut szóhoz. Szerencsére a térdsérülése már a múlté, fizikailag is sokat erősödött, és kiváló formában játszik."

A válogatott legközelebb február elején vonul edzőtáborba.

AZ U20-AS NŐI VÁLOGATOTT KERETE:
Toman Petra (DVTK), Aho Tyra (DVTK), Oláh Fruzsina (DVTK), Milkovics Réka (BEAC), Katona Boglárka (BEAC), Gyöngyösi Janka (Győr), Holcz Rebeka (Szekszárd), Laczkó Sára (Pécs), Dobó Lilla (Nyíregyháza), Gelei Karola (Vasas), Kádár Orsolya (Vasas), Takács Dorina (BKG), Bajzáth Lili (BKG), Baa Dominika (TFSE-MTK)
Papp Lilla (Dávid Kornál KA), Dávid Mia (Dávid Kornél KA)
Hiányzott az összetartásról: Zsámár Panna (BKG), Strausz Edina (Winston Salem Christian School, USA), Kastl Dóra (Holderness School, USA) 

(Kiemelt képen: Tursics Krisztián szövetség edző Forrás: FIBA.Basketball)

Legfrissebb hírek

Erdély Csanád örül a Ferencváros érkezésének

Jégkorong
6 perce

Bérletes szurkolóival csap össze a Szlovák Kupában a DAC

Minden más foci
12 perce

Nagy Norbert második lett a svájci hegyi Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
15 perce

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
29 perce

„Bécsben még nehezebb lesz, mint Stockholmban” – győri bennfentes a Rapid elleni Kl-párharcról

Európa-konferencialiga
34 perce

Érdi Mária: Fizikailag teljesen rendben vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
1 órája

Öttusa: rajtol az U19-esek világbajnoksága Litvániában

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik