Ökölvívás: nem maradt hiányérzet a junior-világbajnokság után

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.12.07. 13:34
Címkék
A két magyar éremmel záruló junior-ökölvívó-világbajnokság után a csapat vezetőedzője, Törteli Ferenc értékelt az Utánpótlássportnak.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a magyar junior ökölvívó-válogatott két érmet szerzett a jereváni korosztályos világbajnokságon: a dobogó alsó fokára állhatott fel Gombai Dominik (50 kg) és Budai Flóra (75 kg), többen pedig a negyeddöntőig jutottak el.beszámoltunk róla, a magyar junior ökölvívó-válogatott két érmet szerzett a jereváni korosztályos világbajnokságon: a dobogó alsó fokára állhatott fel Gombai Dominik (50 kg) és Budai Flóra (75 kg), többen pedig a negyeddöntőig jutottak el.

A kéthetes örményországi túra után a csapat vezetőedzőjét, Törteli Ferencet kérdeztük, aki elmondta, fárasztó, de összességében eredményes napokon van túl a küldöttség.

„Tizenegyen jöttünk ki, abból ketten dobogóra állhattak, összesen pedig hatan végeztek pontszerző helye, vagyis a legjobb nyolc között. Többen a fiataljaink közül a későbbi világbajnoktól kaptak ki,

összességében jól teljesített a csapat.

Egy-két olyan bunyósunk volt, aki nem tudta megmutatni a valós tudását, de a vb súlya és a hosszú út miatt ez benne van a pakliban. Voltak, akik több győztes meccset is hoztak, ráadásul erős ellenfelekkel szemben is ünnepelhettünk, kazah és kirgiz riválist is sikerült elkapni – mondja Törteli. – Egyáltalán nem maradt hiányérzet az esemény után, a fiataloktól nagyjából azt kaptam, amit vártam; jól ismerem a brigádot, viszonylag régóta dolgozunk már együtt a válogatottban. A mezőny egyébként világbajnoksághoz megfelelően erős volt, senkit nem lehetett leírni, kiélezett csatákat láthattunk, kevés idő előtti befejezés volt. Flóra úgy nyert bronzérmet erőnyerőként, hogy meccset nem hozott, viszont az orosz lány, aki ellen kikapott, be is húzta az aranyérmet; talán előrehozott döntőnek is nevezhettük volna az összecsapásukat, az ellenfél ellenünk vívta a legszorosabb meccsét, Flóra ráadásul még számoltatta is a harmadik menetben. Nem álltunk messze a diadaltól. Mindenki elfáradt a végére, most picit pihenhetnek a fiatalok.”

Lányok:
46 kg: Petrimán Patrícia, 50 kg: Nyögéri Sára, 57 kg: Varga Sára, 75 kg: Budai Flóra
Fiúk:
48 kg: Körömi Ábel, 50 kg: Gombai Dominik, 52 kg: Benedek Péter, 54 kg: Horváth András, 60 kg: Horváth Szabolcs, 63,5 kg: Mailát András, 75 kg: Váradi Sándor

Edzők:
Törteli Ferenc, Székesfehérvári Tamás, Huszár Árpád, Lantos Gyula

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
5 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
5 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
5 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
6 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
6 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik