Műkorcsolya: ifjúsági olimpia, ob és junior-vb is vár a fiatalokra

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.12.31. 09:03
Címkék
Január és február tartogatja az utánpótláskorú műkorcsolyázók legfontosabb versenyeit a 2023-2024-es évadban.

Tartalmas, versenyekben gazdag félévet zártak a hazai utánpótláskorú műkorcsolyázók, akik az augusztusi tesztversennyel kezdték meg az évadot, de szerepeltek junior Grand Prix-ken, de nívós hazai rendezésű viadalokon is, mint például a Budapest Trophy és a Mikulás-kupa.

A májusban kinevezett szakági sportigazgató, Bálint Csaba nemrég az Utánpótlássportnak adott összegzésében elmondta, örömteli, hogy ilyen sok eseményen jégre léphettek a fiatalok, a hazai rendezésű viadalok pedig a visszajelzések alapján szervezői szempontból is jól működtek. 

Az elmúlt évek botrányai óta a békés környezet megteremtésén dolgozó szakág a sportvezető szerint rálépett a megfelelő útra, így a fiataloknak sem kell mással, csak a minél hatékonyabb felkészüléssel foglalkozni. Van mire, ugyanis 2024 eleje tartogatja az évad legfontosabb versenyeit: január 19-én kezdődik a negyedik alkalommal megrendezendő téli ifjúsági olimpia, a magyar csapatból pedig egy lány szerepel majd a műkorcsolyázók között.

„Dzsumanyijazova Polina és Ekker Léna áll versenyben az ezen és a junior-világbajnokságon való indulási jog megszerzéséért. (...) A korosztályos kategóriát illető legfontosabb versenyekkel kapcsolatban azt tudom megerősíteni, hogy a válogatási elvek alapján az ifjúsági olimpiára és a junior-vb-re nem ugyanaz a fiatal utazik majd” – mondta Bálint Csaba. 

Hivatalosan még nem jelentették be, hogy melyik fiatal utazik a dél-koreai ifjúsági olimpiára, a másik sportoló viszont a február végén, március elején Taipeiben megrendezendő junior-vb-n képviselheti majd a magyar színeket, persze csak akkor, ha a január végi utánpótlás országos bajnokságon is jól szerepel majd. 

A fiatalabbakról sem szabad megfeledkezni, ugyanis számos műkorcsolyázó teljesítette az ősszel a Héraklész A-szintet, ami egyértelműen a fejlődés jele, bővült a keret; nekik sem a pihenésről szólnak majd a következő hónapok.

(Kiemelt képünkön: Dzsumanyijazova Polina Forrás: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
4 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
4 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
5 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
5 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
5 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik