Labdarúgás: tavasszal több kell az NB I-es fiataloktól

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.12.30. 09:07
Címkék
A labdarúgó NB I őszi szezonjának végeztével értékeltük a legjobb utánpótláskorú, a fiatalszabály hatálya alá eső játékosok teljesítményét. A biztató jelek ellenére a legtöbb futballistának jelentősen előre kell lépnie ahhoz, hogy a klubja alapemberként számoljon vele.

A harminchárom fordulós labdarúgó NB I-ből tizenhét mérkőzést lejátszottak az őszi szezonban a csapatok. A sokat bírált fiatalszabályt talán minden korábbinál többet kritizálták az edzők – a témában az Utánpótlássportnak Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója nyilatkozott –, mivel egyes csapatokban csak kényszerből, a központi támogatás megszerzése érdekében játszanak a 2003-ban, vagy később született futballisták, akikről saját edzőik is úgy gondolják, hogy még nem lenne helyük az első osztályban. Akadnak azonban olyan játékosok, akik éltek a lehetőséggel, és igyekeztek bizonyítani, hogy jogosan szerepeltek az élvonalbeli csapatban. (Honlapunk minden fordulót követően beszámol a fiatalpercekről, a sorozat cikkeit ITT tudják böngészni.)az Utánpótlássportnak Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója nyilatkozott –, mivel egyes csapatokban csak kényszerből, a központi támogatás megszerzése érdekében játszanak a 2003-ban, vagy később született futballisták, akikről saját edzőik is úgy gondolják, hogy még nem lenne helyük az első osztályban. Akadnak azonban olyan játékosok, akik éltek a lehetőséggel, és igyekeztek bizonyítani, hogy jogosan szerepeltek az élvonalbeli csapatban. (Honlapunk minden fordulót követően beszámol a fiatalpercekről, a sorozat cikkeit ITT tudják böngészni.)

A fiatalszabály alá eső játékosok közül a Ferencváros 18 éves támadója, Lisztes Krisztián volt a legeredményesebb, aki 14 bajnokin 6 gólt szerzett.

A zöld-fehérek ígérete a szezon első felében hullámvölgybe került, a teljesítménye elmaradt az előző évadban mutatottól, illetve többször indulatosan játszott, sőt egy alkalommal ki is állították. Novembertől viszont újra magára talált, többször volt eredményes, és csereként is jól szállt be a meccsekbe. Dejan Sztankovics vezetőedző is egyre nagyobb szerepet szánt neki, különösen attól a ponttól, hogy Varga Barnabás sérülés miatt hosszabb időre kiesett a támadósorból. A tavaszi szezon nagyon fontos Lisztes jövője szempontjából, hiszen 2024 nyarától a német Eintracht Frankfurt játékosa lesz, amely szakemberei biztosan folyamatosan figyelik a teljesítményét, így

egyáltalán nem mindegy, hogy melyik arcát mutatja a klubváltás előtti utolsó hónapokban.
A 18 éves Lisztes Krisztián Fotó: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport

Akire a magyar válogatott szövetségi kapitánya,

Marco Rossi is a jövő egyik nagy reménységeként és potenciális kerettagként tekint, az nem más, mint Gruber Zsombor.

A Puskás Akadémia 17 éves támadója 15 mérkőzésen játszott az élvonalban, azaz mindössze kétszer nem küldte pályára Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője. A fiatal játékos a bajnokságban eddig 3 gólt lőtt és 1 gólpasszt adott, de a Magyar-kupában is eredményes volt: a Ferencváros elleni emlékezetes összecsapáson kétszer talált be. Hogy Rossi mikor küld neki meghívót, egyelőre kérdéses, mindenesetre Grubernek addig is bizonyítani kell az U21-es válogatottban és a legfontosabb, hogy visszakerüljön a Puskás Akadémia kezdőcsapatába, amelyből az utolsó négy bajnokin kiszorult.

A 19 éves Gruber Zsombor Forrás: Puskás Akadémia

A legstabilabb fiatal – már, ami a játékperceket illeti – a 20 éves Kovács Mátyás volt ősszel. Az MTK Budapest középpályása csupán egyetlen bajnokit hagyott ki, 16 alkalommal kezdőként vagy csereként a pályán volt. A fővárosi klub alapvetően előszeretettel veti be a saját nevelésű, még utánpótláskorú játékosokat, Kovács is remek példa erre, de a tavaszi szezonban törekednie kell arra, hogy valóban alapemberként, folyamatosan kezdőként kapjon lehetőséget.

Ugyan elsősorban nem a gólszerzés a feladata, biztosan jót tenne a csapaton belül elfoglalt helyének, ha betalálna a bajnokságban,

ahogy ezt kétszer már megtette az U21-es válogatott Eb-selejtezőin.

A 20 éves Kovács Mátyás (balra) Forrás: MTK Budapest

A Kisvárda csapatában 9 mérkőzésen állt a kapuban a 20 éves Kovács Marcell. A fiatal kapus összesen 13 gólt kapott, ami meccsenként 1,44-es átlagot jelent. Ki kell emelni, hogy két alkalommal is clean sheettel zárt, viszont a Debrecen ellen egy négyesbe, míg a Paks ellen egy hármasba szaladt bele az NB I sereghajtójának kapusaként. Kovács esetében nagy kérdés, mennyi lehetőséget fog kapni a tavaszi szezonban, hiszen a sportigazgató, Révész így nyilatkozott decemberben az nb1.hu-nak:

„Mi teljesítettük a penzumot, szinte egész évre megvan a fiatalszabályra vonatkozó elvárás, ezért a bajnokság nekünk tavasszal kezdődik. Eddig a pénzért játszottunk, mivel a szabálynak meg kellett felelni.”

Hogy ez azt jelenti, hogy egyetlen fiatal se számítson játékpercekre, vagy csak korlátozottan, azt kizárólag a kisvárdai vezetők tudják.

A 20 éves Kovács Marcell (sárgában) Fotó: Kovács Tamás/MTI

A Debrecenben 9 meccsen 2 gólt lőtt a 19 éves Vajda Botond. A Diósgyőrből a nyáron érkezett középpályás megragadta a lehetőséget, amikor beállították, viszont a következő szezonban érheti el, hogy valamelyest stabilizálja a pozícióját a csapatban, illetve kiharcolja, hogy a korosztályos válogatott mérkőzésein is megmutassa magát.

A 19 éves Vajda Botond Forrás: dvsc.hu

Az őszi szezon utolsó hét mérkőzéséből hatszor kikapott és egyszer döntetlent játszott az Újpest. A lilák ígéretes, 20 esztendős játékosa Varga Balázs éppen ezeken a találkozókon jutott több lehetőséghez – összesen 7 alkalommal a szezon során –, de a Puskás Akadémia ellen gólpasszal, míg a Pakssal vívott mérkőzésen góllal segítette csapatát – igaz, mindkét meccsen végül vesztett a csapat. A tavaszi szezonban Vargának többször kell jól és eredményesen játszania ahhoz, hogy rendszeresen számítson rá a vezetőedző, Nebojsa Vignjevics.

A 20 éves Varga Balázs Forrás: ujpestfc.hu

(Kiemelt képünkön: Lisztes Krisztián Forrás: fradi.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik