Kézi: szorongatja az akadémiákat a Szeged az U17-es leányélvonalban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.12.16. 16:58
Címkék
Hármas versenyfutás alakult ki az U17-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokság élmezőnyében, amelynek az akadémiák mellett a Szeged is a tagja.

Ritka az, hogy a hazai utánpótlás kézilabda-bajnokságok élvonalbeli küzdelmeinek végén – legyen szó akár a fiú- vagy a lányszakágról – nem akadémiai csapatok is beleszólnak az érmes helyek alakulásába.

A lányszakág tekintetében az U19-es és az U17-es pontvadászat tavasszal a négyes döntőkkel végződik, a final fourba pedig a 2022/2023-as kiírás végén kizárólag akadémiai képzésben pallérozódó fiatalok jutottak be. 

Az U17-es Nyugati csoportban az első három helyen a NEKA, a Dunaújvárosi KKA és a Győri ETO áll, keleten viszont van olyan együttes, amely be tudott férkőzni dobogós pozícióba az akadémiák közé.

Jelenleg ugyanis három olyan gárda halad fej-fej mellett, amely egy vereség kivételével az összes eddigi bajnokiját megnyerte.

A Ferencváros és a PC Trade Szegedi NKE 11 meccset lejátszva egyaránt 20 ponttal áll a tabella első két helyén, míg eggyel kevesebbszer pályára lépve a harmadik 18-cal a DVSC-Schaeffler. Ebben az évben már egyik együttes sem játszik a korosztályos első osztályban, így ezekből a pozíciókból vágnak majd neki a nagy izgalmakat tartogató 2024-nek.

Az FTC a gólkülönbségével messze túlszárnyalja a Szegedet, hiszen több mint a kétszerese (+165 a +82-vel szemben), ám az egymás elleni eredmény a szegediek javára dönt, akik november elején hazai pályán 37–20-ra ütötték ki a fővárosiakat. A DVSC-ről sem szabad megfeledkezni, amely a Szeged egyetlen vereségéért felelős, a debreceniek 46–19-cel gázoltak át az ellenfelükön. 

A hármasból még nem találkozott az FTC és a DVSC; az akadémiák fiataljai január közepén csapnak majd össze először, illetve az utolsó fordulóban, május 22-én másodszor.

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ/Kovács Anikó)

Legfrissebb hírek

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2 perce

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
4 perce

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
6 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
6 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
7 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
7 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik