Alpesi sí: közeledik az elit irányába a hazai utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.17. 20:34
Címkék
Az elmúlt évek eredményességét az új évadban sem szakítanák meg a hazai alpesi sí utánpótláskorú képviselői, akikre ifjúsági olimpia és világbajnokság is vár majd.

Bár a 2022-ben, mindössze 19 évesen téli olimpián részt vevő Tóth Zita a 2023/2024-es évadban már nem tartozik az utánpótláskorú magyar alpesi sízők közé, a „kiöregedése” után is számos eredményes versenyző maradt a kategória tagja, aki motiváltan várja a legfontosabb eseményeket.Tóth Zita a 2023/2024-es évadban már nem tartozik az utánpótláskorú magyar alpesi sízők közé, a „kiöregedése” után is számos eredményes versenyző maradt a kategória tagja, aki motiváltan várja a legfontosabb eseményeket.

Kiemelhetjük a jelenleg az ifjúságiak és a felnőttek között is a legeredményesebb magyar alpesi sízőnek számító Úry Bálintot, aki jó formában kezdte meg az új idényt, de rajta kívül is több olyan fiatal csatol fel a következő hónapokban, akikre érdemes lesz odafigyelni.

„Két részre kell bontanunk a versenyekkel kapcsolatos kérdést: van a fix program, illetve az, ami a fiataloktól függ, hogy kvalifikálnak-e rá. Az előbbi csoportba tartozik a koreai ifjúsági olimpia, amelyen biztosan ott leszünk január második felében – mondja Szepesi Bertold szövetségi kapitány. – A rövidített nevén YOG-on szuperóriás-műlesiklás, óriás-műlesiklás és műlesiklás lesz a menetrendben, de nem szabad megfeledkezni a csapatversenyről és a parallel számról sem; az eseményen a 2006-2007-es korosztály, vagyis az U18 méretheti meg magát a szakágban.

Nemenként egy kvótánk van: a jelenlegi állás szerint Körtvélyessy Dóra és Szabó-Szélyes Szilárd képviseli majd a magyar színeket, de a fiúknál valószínűleg a két ünnep között még szétlövést tartunk majd a helyért.

Egyébként a sícross is a szakágunkhoz tartozik, abban Szeghalmi Fanni kvótája biztos, és még mellette is előfordulhat majd magyar induló. Az idén az ifjúsági korosztályba fellépő tehetséges versenyzőink közé tartozik még Tymcyna Dóra és Schneider Milán is, akik szlalomban már a szezon elején szép eredményeket értek el. Még nekik is van esélyük, hogy induljanak az ifjúsági olimpián. Ezeknek a fiataloknak az elsődleges a tapasztalatszerzés, az élmények gyűjtése; akkor sincs probléma, ha nem az elképzelések szerint sikerül a produkciójuk, bőven lesz még idejük hajszolni az eredményeket. Az idősebbeknél azért egy fokkal árnyaltabb a kép.”

Az idősebbek, vagyis az ifjúságiak, mint a már emlegetett Úry és Trunk Tamás célversenye a korosztályos (U21-es) világbajnokság.

„Bálint és Tomi utolsó éves ifik, nekik a vb-n lesz a legnagyobb hangsúly, azon belül is a technikai számokon. Mindkettejüknél top tízes eredményt várok.

A program egyébként az előző évadhoz hasonlóan rendkívül sűrű, alig lesz vége a YOG-nak, máris kezdődik a vb. A legidősebbek esetében már nézegetni kell a felnőttversenyek felé is, Bálint egy lépésre áll a világkupa-részvételtől. Óriási dolog lenne, ha bele tudna kóstolni, hová tart. Bányai Attila (aki a legutóbbi EYOF-on sporttörténelmi aranyat szerzett – a szerk.) pedig most lépett be az U18-asok közül az U21-esek közé; rá Európa-kupa vár, ahol fontos tapasztalatokat szerezhet majd. Szlalomban a férfiaknál még Hozmann Rudolf nevét kell megemlítenem, aki kiváló szezont tudhat maga mögött, és a kategóriában idén is megmutathatja a tudását; az ifjúsági világbajnokságon tőle is top harmincas helyezést várunk. Talán még soha nem volt ennyire erős technikai csapatunk az ifjúsági, de még a felnőtt mezőnyben sem. Évről évre szépen fejlődnek a fiatalok, a hozzáállással sincs gond; olyan magja van a válogatottnak, amelyre joggal vagyunk büszkék, amellyel az elit irányába haladunk!”

(Kiemelt képünkön: Úry Bálint Forrás: Magyar Síszövetség)

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik