Kajak-kenu: víziparádé a korosztályos világ- és Európa-bajnokságon
Lassan elfogynak a jelzők arra a produkcióra, amit a magyar kajak-kenu utánpótlás évről évre bemutat a világversenyeken. A rekordszámú magyar érmet hozó tavalyi U23-as és ifjúsági világbajnokságon elért csúcs után ismét sikerült önmagát túlszárnyalnia a csapatnak, ráadásul az egyaránt júliusban megrendezett vb-n és Eb-n is megdöntötték a fiatalok a korábbi legjobb összeredményt. A két eseményen megszerzett 74 érem – benne 44 arannyal – nyomán felvetődik a kérdés: mitől ilyen kiemelkedő a hazai kajak-kenu-utánpótlás?
„Ami hirtelen eszembe jut: van egy évtizedek óta működő, jól felépített versenyrendszerünk, kétszáznál is több szakosztályunk, magasan képzett és ambiciózus edzői gárdánk – kezdi Makrai Csaba, a kajakosok utánpótlás-kapitánya. – A mai napig sok olyan szakember dolgozik, aki a legnehezebb időben is a vállán viszi a műhelyét, az ő sportág iránt érzett szeretetük tartja életben azt. Az elmúlt években az állami támogatásoknak köszönhetően az infrastruktúra is fejlődött, és ez rengeteget segített a hazai klubhálózatnak. Nem szabad megfeledkezni a tradícióinkról, amely miatt széles az utánpótlás: sokan azért választják a kajakot, mert sikersportágról van szó, szabad levegőn lehet a gyerek, és még a sérülésveszély is alacsony.
Azt viszont hozzátenném, nem csak nálunk kajakoznak sokan és eredményesen; említhetném a spanyolokat, az olaszokat, a franciákat. Női kajak egyes ötszáz méteren majdnem egy ausztrál lány tört borsot az orrunk alá, míg például a brazilok és a kubaiak aranyérmet is szereztek a vébén.”
De vajon van ennek a dominanciának negatív oldala? Jelenthet-e veszélyt a további fejlődésre, ha most – kis túlzással – mindent megnyernek a fiatalok?
„Tény, mindig édesebb az a győzelem, amely kiélezett, szoros csatában születik meg. Viszont az éremhalmozásnak a diadal mellett egyéb pozitív hatásai is vannak, hiszen a sikereket látva a serdülőink is éhesen kerülnek fel az ifik közé. A folyamat tehát önmagát gerjeszti, a kisebbek látják maguk előtt a példát, és ez a stáb dolgát is megkönnyíti – mondja Foltán László, a kenusok vezetője. – Nem szabad hátra dőlni, mert látjuk, hogy folyamatosan fejlődnek a más nemzetbeliek is, úgyhogy a szép eredmények ellenére is állandóan keressük az előre lépés lehetőségét.
Arra viszont nem lehet megesküdni, hogy ugyanilyen eredményeket érnek majd el a fiatalok a felnőttmezőnyben is. Ehhez további lemondásra és munkára van szükség, na meg arra, hogy szenvedéllyel szeressék azt, amit csinálnak. Huszonhat éven át kenuztam, minden percét élveztem, a vízitelepen éreztem a legjobban magam. Remélem, sokan vannak így a mostani utánpótláskorúak közül is, mert akkor nem lesz nehéz dolgunk a jövőben!”
Makrai a munka mellett annak a bizonyos „x-faktornak” a fontosságát is hangsúlyozza, amivel születni kell.
„Ifjúsági korban olyan versenyzők is tudnak nyerni, akik csak jól felkészítettek, miközben a tehetséget illetően nem kimagasló, csupán közepes sportolók. Felnőttben szinte elengedhetetlen, hogy az említett x-faktor is a maximumon álljon, másképpen nem lehet labdába rúgni. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy aki ifjúsági világbajnok, az később felnőttként is a legjobbá válik a kategóriájában. A nagyok mezőnyének kapujában mentális akadály is van, ráadásul sokszor arra is látunk példát, hogy ifikorban jobb időket mennek a fiatalok, mint az U23-asok között. Tehát el kell velük hitetni, hogy képesek legyőzni az idősebbeket is; erre kiemelt hangsúlyt fektetünk. Gondoljunk csak a legnagyobb klasszisainkra: Gyulay Zsolt 19 évesen már ötödik volt a felnőttvébén, Csipes Ferenc 20 esztendősen világbajnok lett, Kammerer Zoltán 18, Kopasz Bálint 19 évesen olimpián indult… Lehetne még folytatni a sort. Azért dolgozunk, hogy a mostani utánpótlásunk is hasonló magasságokba jusson el.”
(Kiemelt képünkön: Csikós Zsókát a vb-n és az Eb-n sem lehetett legyőzni Forrás: MKKSZ)
