Vízilabda: Európa-bajnok az U15-ös fiúválogatott!

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.16. 22:27
Címkék
Az U15-ös fiú vízilabda-válogatott a házigazda montenegróiakat legyőzve nyerte meg a korosztály podgoricai Európa-bajnokságát.

A magyar U15-ös fiú vízilabda-válogatott kalandos úton jutott el a korosztály podgoricai Európa-bajnokságának döntőjébe, hiszen a csoportban három vereséggel kezdett. Az egyenes kieséses szakaszban azonban magára talált a Juhász Zsolt irányította gárda, és egyre jobb játékot mutatva került be a fináléba, melyben azzal a házigazda Montenegróval mérkőzött meg, amelytől a csoportjában 11–8-ra kikapott. Juhász Zsolt irányította gárda, és egyre jobb játékot mutatva került be a fináléba, melyben azzal a házigazda Montenegróval mérkőzött meg, amelytől a csoportjában 11–8-ra kikapott. 

Ez a találkozó azonban más volt, és miután Rabb Benedek megszerezte az első gólt, a válogatott már nem adta ki a kezéből vezetést. A hazaiak persze végig a magyarok nyomában voltak, egyszer egyenlítettek is, de előnybe nem kerültek. Az első negyedben 3–2, a félidőben 5–4, a harmadik játékrész végén pedig 7–6 volt ide. Aztán a záró felvonásban Jámbor Csaba a negyedik gólját is bevágta a meccsen, majd Kondor Zétény szemfüles találata növelte háromgólosra (9–6) a különbséget. A montenegróiak kettőre visszazárkóztak, de már két perc sem volt hátra, amikor Rabb bombája lezárta a döntőt. A végén a vendéglátók még belőttek egy ötméterest, de az már őket sem érdekelte, nemhogy a magyarokat.  

A magyar U15-ös vízilabda-válogatott 10-8-as sikerrel szerezte meg az Európa-bajnoki trófeát.  
Európa-bajnok az U15-ös válogatott Forrás: European Aquatics

A fináléban minden játékos kitett magáért. A négygólos Jámbor mellett Rabb, Kondor és a csapatkapitány Pintér Noah két-két, Gedra Botond egy góllal járult hozzá a diadalhoz, míg a kapuban Horváth Levente mutatott be bravúrokat. 

FIÚ U15-ÖS EURÓPA-BAJNOKSÁG, PODGORICA
Döntő

Magyarország–Montenegró 10–8 (3–2, 2–2, 2–2, 3–2)
Gólszerzők: Jámbor 3, Kondor, Rabb, Pintér N. 2-2, Gedra, ill. Todorovics, Milinics, Roganovics 2-2, Szavics, Durutovics, ill. 
A MAGYAR EB-KERET:
Kapusok: Horváth Levente (FTC), Fórián Brúnó (KSI) 
Mezőnyjátékosok: Divják Dejan (Pécs), Farsang Aurél (FTC), Gedra Botond (Szeged), Hidasi Zétény (Szolnok), Jámbor Csaba (UVSE), Kondor Zétény (OSC), Kovács Levente (UVSE), Kovács Mátyás (FTC), Pintér Noah (UVSE), Rabb Benedek (KSI), Szabó Ákos (UVSE), Tigyi Ábel (Szolnok), Varga Kean (FTC)
Szövetségi edző: Juhász Zsolt. Másodedző: Balázs Miklós. Kapusedző: Bóta Krisztián. Utánpótlás szakmai igazgató: Cseh Sándor

(Kiemelt képünkön: az U15-ös válogatott öröme Fotó: MVLSZ)

Legfrissebb hírek

A németek a dánokat is legyőzték a női Eb-n

Minden más foci
3 perce

BL: a Noah egygólos győzelemmel került közelebb a Ferencvároshoz

Bajnokok Ligája
12 perce

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
18 perce

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
29 perce

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztük a svédeket

Röplabda
1 órája

Hová lett René Higuita?

Minden más foci
1 órája

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
1 órája

Mészáros Zalán a paksiakkal elért hatoslottó-nyereményről is beszélt a Nemzeti Sportrádiónak

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik