Vízilabda: szombaton kezdődik az U15-ös leány Eb Zágrábban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 18:07
Címkék
Az U15-ös leány vízilabda-válogatott az aranyéremért utazik a korosztály zágrábi Európa-bajnokságára.

Szombaton Zágrábban veszi kezdetét az U15-ös lányok vízilabda Európa-bajnoksága.

A magyar csapat erre a megméretésre is a legfényesebb érem megszerzése céljából utazik

– ezt a kontinensviadal előtt Csicsáky Vince szövetségi edző és Kenéz Kincső csapatkapitány is megerősítette. 

A korosztályban Magyarország címvédőnek számít, hiszen két évvel ezelőtt az akkori U15-ösök Szentesen tartották az Eb-trófeát. 

A 2008-ban vagy később született ígéretek első európai megméretése előtt nehéz megítélni az erőviszonyokat, de a magyar csapat minden bizonnyal jó eséllyel pályázik akár a tornagyőzelemre is. A magyarok mellett a spanyol, a görög, az olasz, netán a holland együttes képviselhet magasabb szintet. 

Ahhoz, hogy a válogatott elérje a célját, előbb a csoportjában a szerbek, a házigazda horvátok, majd az olaszok ellen kell bizonyítania. A lányok először szombat délután 16 órától játszanak Szerbia reménységeivel. 

Az U15-ös leányválogatott Eb-kerete: 
Kapusok: 
Mikola Boglárka (Tatabánya) 
Horváth Orsolya (BVSC) 
Mezőnyjátékosok: 
Kiss Emma Gitta (FTC) 
Paján Zille (FTC) 
Szalkai Hanga (FTC) 
Dimitrovics Nia (KSI) 
Péter Nóra (KSI) 
Alaksza Kinga (KSI) 
Kenéz Kincső (UVSE) 
Keszthelyi Sára (UVSE) 
Hetzl Adrienn (UVSE) 
Komlós Lilla (UVSE) 
Tóth Freia (UVSE) 
N.Kerekes Laura (BVSC) 
Erdélyi Janka (DFVE) 

U15-ös leány vízilabda Európa-bajnokság (június 24-30., Zágráb) 
Csoportbeosztás 

A-csoport: Olaszország, Magyarország, Horvátország, Szerbia 
B-csoport: Spanyolország, Görögország, Izrael, Hollandia 
C-csoport: Csehország, Írország, Ukrajna, Románia 
D-csoport: Törökország, Szlovákia, Németország 

(Kiemelt képünkön: az U15-ös leány vízilabda-válogatott Forrás: MVLSZ) 

Legfrissebb hírek

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
9 perce

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 perce

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
12 perce

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
45 perce

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
1 órája

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik