Atlétika: a gerelyhajító Herczeg György az U20-as világranglista élén

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.06.26. 09:03
Címkék
Az FTC 18 éves gerelyhajítója, Herczeg György újabb U20-as országos csúccsal ugrott a korosztály világranglistájának élére.

Szombaton az U20-as atléták számára rendezett, négy ország fiataljait felvonultató besztercebányai válogatott viadalon az FTC gerelyhajítója,

78,20 méterrel nyert,

és alaposan megjavította a korosztály általa tartott 75,95 méteres magyar rekordját, egyúttal az U20-as világranglista élére ugrott. 

Az olimpiai bajnok Németh Miklós és az édesapja, Herczeg György által edzett 18 éves atléta az első kísérletére mutatta be a korábbi csúcsnál nem kevéssel, két méterrel és huszonöt centivel jobb hajítását. 

„Természetesen szerettem volna javítani az egyéni csúcsomon, de nem gondoltam, hogy ez pont ezen a versenyen fog összejönni – mondja. – Edzésen már hajítottam hasonlót, és most az utolsó bemelegítő hajításom is jól sikerült, így ezután bíztam benne, hogy élesben is lehet ebből szép eredmény. A nekifutásnál már éreztem, hogy jó lesz a kísérlet, és nagyon boldog voltam, amikor megláttam a 78,20 métert. A folytatásban nem tudtam javítani, mert addigra az örömöm már kivett belőlem némi energiát.” 

Az U20-as magyar csúcstartó Herczeg György és a montréali olimpia bajnoka, Németh Miklós

Hogy most érkezett el a dicséretes eredmény ideje, azt a sokra hivatott gerelyhajító annak tudja be, hogy: 

„Hétfőn tudtam le az érettségit, így most már felszabadultan versenyezhettem. Előtte még az ezzel járó feszültség miatt edzéseken sem voltam százszázalékos. Most van hat hetem arra, hogy betegséget és sérülést elkerülve rendesen felkészüljek a jeruzsálemi U20-as Európa-bajnokságra, amelyen szeretnék a dobogóra állni.” 

Az augusztusi kontinensviadalon a világ idei legjobb U20-as eredményével büszkélkedő Herczegtől bizony várják is a kiemelkedő szereplést, ám ő ezt nem teherként éli meg. 

„Hogy vezetem az U20-as világranglistát nagy motivációt jelent a felkészüléshez.

Nagy célom, hogy az idén meghajítsam a 80 métert.

Jelenleg ez számomra az álomhatár. Ehhez technikában, gyorsaságban és erőben is kell fejlődjek, de ha minden az elképzeléseim szerint alakul, akkor sikerülhet.” 

(Kiemelt képünkön: Herczeg György Forrás: atletika.cz)

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
2 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
3 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik